Prévert, Jacques: Halott levelek (Les feuilles mortes Magyar nyelven)

Oh! je voudrais tant que tu te souviennes
des jours heureux où nous étions amis,
en ce temps-là la vie était plus belle
et le soleil plus brûlant qu'aujourd'hui.
Les feuilles mortes se ramassent à la pelle,
tu vois, je n'ai pas oublié...
Les feuilles mortes se ramassent à la pelle,
les souvenirs et les regrets aussi.
Et le vent du Nord les emporte
dans la nuit froide de l'oubli.
Tu vois, je n'ai pas oublié
la chanson que tu me chantais.

C'est une chanson qui nous ressemble,
toi qui m'aimais et je t'aimais.
Et nous vivions tous deux ensemble
toi qui m'aimais moi qui t'aimais.
Mais la vie sépare ceux qui s'aiment
tout doucement sans faire de bruit.
Et la mer efface sur le sable
les pas des amants désunis.

Jusson eszedbe, mi oly messze tűnt,
az az idő, mi csak tiéd s enyém,
ó, sokkalta szebb volt az életünk,
és ragyogóbb, hisz dőlt ránk a fény.
Kupacban áll a sok holt falevél -
a tűnt nyarak emléke int,
kupacban áll már a sok holt levél,
mint könnyeink és örömeink.
És az őszi szél elhordja mind,
hol feledésnek éje vár,
de lásd, tudom még szó szerint
azt a dalt, mi oly messze már...

E dal miénk, hozzánk hasonló,
tiéd e dal s enyém, szivem,
nincs két sziv még oly egybehangzó,
mint szíved és az én szivem.
Csendben válnak el, egy szót se szólva,
kiket az élet űz tovább,
és az ár, a tengerár lemossa
a tűnt szeretők lábnyomát.