Prudhomme, Sully: Les Yeux

Bleus ou noirs, tous aimés, tous beaux,

Des yeux sans nombre ont vu l’aurore ;

Ils dorment au fond des tombeaux,

Et le soleil se lève encore.

Les nuits, plus douces que les jours,

Ont enchanté des yeux sans nombre ;

Les étoiles brillent toujours,

Et les yeux se sont remplis d’ombre.

Oh ! qu’ils aient perdu leur regard,

Non, non, cela n’est pas possible !

Ils se sont tournés quelque part

Vers ce qu’on nomme l’invisible ;

Et comme les astres penchants

Nous quittent, mais au ciel demeurent,

Les prunelles ont leurs couchants,

Mais il n’est pas vrai qu’elles meurent.

Bleus ou noirs, tous aimés, tous beaux,

Ouverts à quelque immense aurore,

De l’autre côté des tombeaux

Les yeux qu’on ferme voient encore.

Sok drága, hű, fekete, kék szem

nézett a szép hajnalra fel,

most alszanak a sírfenéken,

s a Nap, a Nap az újra kel.

Látták az éjek égi kincsét,

mely csillogó, fényes, remek.

A csillagok ragyognak ismét,

csak ők sötétek, a szemek.

Tekintetük kihúnyt örökre?

Nem, nem, kiáltjuk mi, hivők.

Csak elfordultak más körökre,

a Láthatatlant nézik ők.

Hiszen a csillagok lemennek,

de nem hagyják el az eget.

Csak alkonya lehet a szemnek,

de fény ég az éj megett.

Sok drága, hű, fekete, kék szem

egy másvilág nagy hajnalát

bámulja lenn a sírfenéken

s meredten a titokba lát.