Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Réda, Jacques: Októberi reggel (Matin d’octobre Magyar nyelven)

Réda, Jacques portréja
Somlyó György portréja

Vissza a fordító lapjára

Matin d’octobre (Francia)

Lev Davidovitch Bronstein agite sa barbiche, agite
Ses mains, sa chevelure hirsute ; encore un peu, il va
Bondir de son gilet et perdre ses besicles d'érudit,
Lui qui parle aux marins de Cronstadt taillés dans le bois mal
Équarri de Finlande, et guère moins sensibles que
Les crosses des fusils qui font gicler la neige sale.
Il prêche, Lev Davidovitch, il s'époumone, alors
Que sur le plomb de la Neva lentement les tourelles
Du croiseur Aurora vers la façade obscure du
Palais d'Hiver se tournent.
                                   Quel bagou ; quel ciel jaune ;
Quel poids d'histoire sur les ponts déserts où parfois ronfle
Une voiture aux ailes hérissées de baïonnettes.
À Smolny, cette nuit, les barbes ont poussé ; les yeux,
Brûlés par le tabac et le filament des ampoules,
Chavirent, Petrograd, devant ton crépuscule, ton silence
Où là-bas, au milieu des Lettons appliqués et farouches, Lev
Davidovitch prophétise, exhorte, menace, tremble
Aussi de sentir la masse immobile des siècles
Basculer sans retour, comme les canons sur leur axe,
Au bord de ce matin d'octobre.
                                                  (Et déjà Vladimir
Ilitch en secret a rejoint la capitale ; il dormira
Plus tard, également grimé, dans un cercueil de verre,
Immobile toujours sous les bouquets et les fanfares.
Cependant Lev Davidovitch agite sa tignasse,
Rattrape son lorgnon,
                             – un peu de sang, un peu de ciel
Mexicain s'y mélangeront le dernier jour, si loin
De toi boueux octobre délirant au vent des drapeaux rouges.)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemes.co

Októberi reggel (Magyar)

Lev Davidovics Bronstein kis szakállát lengeti, kezét,
Borzas haját lengeti; még egy perc és kibújik a
Mellényéből és elveszti tudós-pápaszemét,
Míg a durván kinagyolt finn fából faragott kronstadti
Matrózoknak beszél, akik érzéketlenebbek, mint
A szennyes hólétől csöpögő puskatusaik.
Lev Davidovics szónokol, a tüdejét kikiabálja, míg
A Néva ólmán lassan fordulnak az Auróra cirkáló
Páncéltornyai a Téli Palota sötétbe borult
Homlokzata felé.
                        Micsoda duma; micsoda sárga ég;
A történelem micsoda terhe a kihalt hidakon, ahol időnként
Felhorkan egy-egy szurony-tüskés szárnyú gépkocsi.
A Szmolnijban ma éjszaka kiserkedtek a szakállak; a szemek
Rossz dohánytól és izzószáltól kimarva szédelegnek
Alkonyatod előtt, Petrográd, csended előtt, amelyben
Az ádázul figyelő lettek közepette Lev
Davidovics jósol, buzdít, fenyegetőzik és remegve
Érzi, ahogy az évszázadok tunya tömege visszavonhatatlanul
Kibillen, mint tengelyük körül az ágyúcsövek
Ez októberi reggel fedélzetén.
                                           (S közben Vlagyimir
Iljics titokban elérte már a fővárost; nemsokára
Ő is kikészítve alszik majd egy üveg-koporsó fenekén,
Örökké mozdulatlanul a csokrok és fanfárok alatt.
De közben Lev Davidovics csak lengeti bozontját,
Elkapja csiptetőjét,
                           – némi vér, némi mexikói
Ég keveredik benne majd az utolsó napon, messze
Tőled, vörös zászlók szelében őrjöngő sáros október.)



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap