Richepin, Jean: [Sous tes lèvres de miel quand tu fermes mes yeux]

Sous tes lèvres de miel quand tu fermes mes yeux,
A travers tes baisers je te vois encor mieux.
Si je ne réponds pas alors à ta caresse,
C'est qu'une pâmoison m'envahit et m'oppresse.
Mon sang ne fait qu'un tour, mon cœur manque au dedans,
Toute ma peau frissonne, et je claque des dents.
Et du haut jusqu'en bas je sens une secousse
Qui m'ébranle les nerfs, à la fois brusque et douce,
Et, se laissant couler à ce néant profond,
Ma chair dans un courant électrique se fond.

Ha szemed lehunyod, s csókol mézízű szád,
Képed világosabb e csók prizmáin át.
Ha simogatsz, szivem, és nem kapsz erre választ,
Azt a gyönyör teszi, mely átjár s tönkrebágyaszt.
Lódul a vér, a szív kihágy egy ütemet,
Vacognak fogaim és kilel a hideg,
Fejemtől talpamig egyszerre jó s kegyetlen
Rázkódás vágtat át és dúl az idegekben,
És miközben e mély, nagy űr magába nyel,
Húsom mint villamos áramtól olvad el.