Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Saint-Amant, Marc-Antoine de: Le contemplateur (extraits)

Saint-Amant, Marc-Antoine de portréja

Le contemplateur (extraits) (Francia)

... Tout ce qu'autrefois j'ai chanté

De la Mer en ma Solitude,

En ce lieu m'est représenté

Où souvent je fais mon étude :

J'y vois ce grand Homme marin

Qui d'un véritable burin

Vivait ici dans la mémoire

Mon coeur en est tout interdit

Et je me sens forcé d'en croire

Bien plus qu'on ne m'en avait dit.

 

Il a le corps fait comme nous,

Sa tête à la nôtre est pareille,

je l'ai vu jusques aux genoux,

Sa voix a frappé mon oreille ;

Son bras d'écailles est couvert,

Son teint est blanc, son oeil est vert,

Sa chevelure est azurée ;

Il m'a regardé fixement

Et sa contenance assurée

M'a donné de l'étonnement.

 

Un portrait qui n'est qu'ébauché

Représente bien son visage ;

Sous du poil son sein est caché,

Il a des mains le libre usage :

De la droite, il empoigne un cor

Fait de nacre aussi rare qu'or

Dont les chiens de mer il assemble :

Je puis croire un Glauque aujourd'hui ;

Bref, à nous si fort il ressemble,

Que j'ai pensé parler à lui.

 

... Quelquefois, bien loin écarté,

Je puise, pour apprendre à vivre,

L'Histoire ou la Moralité

Dans quelque vénérable livre ;

Quelquefois, surpris de la nuit,

En une plage où, pour tout fruit,

J'ai ramassé mainte coquille,

Je reviens au château, rêvant

Sous la faveur d'un ver qui brille

Ou plutôt d'un astre vivant.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

A tűnődő (részletek) (Magyar)

Mint a tengerről valaha

magányomban el-elmeséltem,

a sok kitaláltam csoda

most van nagy elevenedésben.

A Nagy Vízi Ember, ihol,

emlékezetem őrzi jól,

mintha bevágta volna véső;

szívemben rémült áhítat,

hiszem, hogy hús-vér létezés ő,

hírénél valóságosabb.

 

Teste: akárcsak a mienk,

feje formázza a miénket

– egyszer már térdig megjelent –,

a hangja is fülembe tépett;

karja pikkellyel van tele,

bőre fehér, zöld a szeme,

fürtökben omló haja kékes.

Oly szúrósan szemügyre vett,

s oly magabiztos volt s fölényes,

hogy lábamról tüstént levett.

 

Orcája vázlatban feledt

képhez hasonlatos leginkább;

a melle szőrzettel fedett,

a kezei mozgékony indák;

jobbjában pompás csigakürt,

amely a mélyből fölmerült

— azzal terelgeti a fókát —,

Glaukoszban ma bízvást hiszek:

formái oly emberi formák,

felelne is, ha kérdezek…

 

Máskor titkon, magánosan,

hogy élni tudni megtanuljak,

bölcs könyvekbe ásom magam

s buvárlom a morált, a múltat.

Olykor az éj úgy lep meg ott,

hogy táplálékom más se volt,

mint egy-egy gyenge-húsu kagyló.

Merengve ballagok haza,

irányítóm egy-egy aranyló

ablak, vagy az ég csillaga…



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap