Saint-Saëns, Camille: Le Pays merveilleux
Le Pays merveilleux (Francia)
Lorsqu’on a cheminé bien longtemps dans la plaine. — Mais le roc a déjà remplacé Et c’est la plaine alors, la plaine dédaignée, Ô mirage qui fais d’un calice de fiel
|
A csoda-ország (Magyar)Nem-hagyományos (nem-jambikus) fordítás:
Mikor a terep sík s talpunk csak lép. lép, lép, És tündökölve mind a Dics-világig ér, — De már kő: a szikla van ott csak, Hiába tűz fent nap, jeges fuvallat csap Akkor a lenti sík s eddig megvetett táj Odalent élet nő, áradó, élő lét, Ó, fennkölt déli báb, méregpoharad fenn
Tündökölve azok a Dics-világig érnek, — De már csak a kő, csupasz sziklaorom Hiába tűz a nap, egy jeges fuvalom Pedig a megvetett, lenti sík földi tájék Élet nő odalent, terjed, burjánzik, árad, Ó, fennkölt délibáb, a méregpoharad ................................................... Mint már több francia vers kapcsán is megírtam a „Bábel”-ben, a francia versek fordítása számomra problematikus, noha a magyar versfordítók számára nem problematikus. A magyar költők és műfordítók, a legnagyobbak is, abban a hitben voltak, hogy magyarul kitűnően megvalósíthatók az idegen versek különböző versformái. Ebből annyi igaz, hogy az időmértékes latin versek valóban lefordíthatók a latin verzifikációs szabályok megtartásával (bár nem tudhatjuk, hogyan hangozhattak effektíve a latin versek szerzőik saját előadásában). A német és angol jambikus vagy trochaikus versek lefordíthatók a magyar – nem a német és nem az angol – jambus ill. trocheus szabályai szerint; az eredeti versek hangzását egyáltalán nem adják vissza még pontatlanul sem, mert ezeknek a nyelveknek egészen más a fonetikájuk, mint a magyaré, de legalább emlékeztetnek rájuk az ún. jambikus ill. trochaikus lüktetésükkel. A francia versekben azonban semmiféle lüktetés nincs, sem jambikus, sem másmilyen. A magyar költők régebben azt hitték, hogy a francia vers is jambikus vagy trochaikus; ma már nem hiszik ezt, de továbbra is jambikusan vagy trochaikusan fordítják a francia verseket, részben hagyománytiszteletből, részben azért, mert így nagyon könnyű verselni magyarul: a gördülékeny ritmus, a kellemes, fülbemászó hatás szinte magától létrejön. Kérdés azonban, hogy egyértelműen örvendetes dolog-e ez. Az ún. „nyugteurópai” vagy „rímes-időmértékes” vers uralma monotóniát, sztereotípiát is okoz; ritmikai szempontból az ilyen magyar versek kitűnőek, kellemesek, hatásosak, de meglehetősen egyformák is mind. A klasszikus francia versek pedig a legkevésbé sem gördülékenyek, egyáltalán nem fülbemászóak és nem egyhangúak, ellenkezőleg. Ritmikai jellegük hozzávetőleges visszaadására kidolgoztam egy módszert, ismertetését l. Sully Prudhomme „Naplemente” c. versénél. Nem állítható, hogy az olyan módon készült fordítások hangzása hasonlít a francia vers hangzására; a francia nyelv fonetikája annyira különböző, hogy bármiféle, akár csak megközelítő hasonlóság teljesen lehetetlen; de legalább hiányzik belőlük a francia verstől teljesen idegen kellemes és monoton lüktetés és gördülékenység. A klasszikus francia vers bonyolult és mesterkélt szabályoknak engedelmeskedik, és nem csak emiatt bonyolult és mesterkélt, sőt mondvacsinált, helyesebben: artisztikus, fennkölt, előkelő. A magyar vers gördülékenységét elsősorban az ún. penultima-antipenultimaszabály megtartása szinte automatikusan valósítja meg. Ezért fordításaimban szinte „kínosan” ügyelek rá, hogy ez a szabály át legyen hágva, hogy ne kényszerítse rá a fordításra azt a bizonyos lüktetést. Ebben az esetben nem a szabály megtartása igényel erőfeszítést, hanem az áthágása... Ezen kívül igyekszem egyszótagú, hangsúlyos szót tenni a verssor végére; ez sem könnyű egyáltalán, hiába van elég sok egyszótagú szó a magyarban . Ezek a fordítások körmönfontak, lehet, hogy gyakran az erőltetettség benyomását is keltik. Ha a versfordítás célja az, hogy igazi, „belevaló” magyar verseket feleltessünk meg a francia verseknek, akkor ez hátrány, negatívum; de ha az a cél, hogy visszaadjunk az eredeti versek jellegéből annyit, amennyit csak lehet, akkor nem hátrány. Mindenesetre, hogy azoknak is a kedvében járjak, akik a gördülékenységet, a símára csiszolt ritmust és szó- meg mondatfűzést kedvelik, a verseket a hagyományos jambikus formában is le szoktam fordítani, mint itt is. Megjegyzendő, hogy úgy százszor könnyebb.
|