Samain, Albert: Ilda (Ilda Magyar nyelven)
Ilda (Francia)Pâle comme un matin de septembre en Norvège, Elle avait la douceur magnétique du nord ; Tout s'apaisait près d'elle en un tacite accord, Comme le bruit des pas s'étouffe dans la neige. Son visage, par un étrange sortilège, Avait pris dès l'enfance et gardait sans efforts Un peu de la beauté sublime qu'ont les morts ; Et le rire semblait près d'elle sacrilège. Triste avec passion, sur l'eau de ses grands yeux Le songe errait comme un rameur silencieux. Tout ce qui la touchait s'imprégnait d'un mystère. Et si douce, enroulant ses boucles à ses doigts, Avec une pudeur farouche de sa voix, Elle vivait pour la volupté de se taire. |
Ilda (Magyar)Olyan volt, mint egy norvég szeptember-reggel, halvány,
És mint delejes Észak, úgy vonzott, oly szelíden, Összhangba békülõn halkúlt körûlte minden Mint lépések zaja, a süppedt hóba halván. Mi tette, mily varázs, hogy e bús fiatal lány Arcáról már fenséggel, melyben póz s kényszer nincsen, Kezdettõl fogva, halkan, holtak szépsége intsen? Ha jött, szentségtörés lett a zaj a vígak ajkán. Búja volt szenvedélye, szemei nagy taván Csendes tünõdés bolygott evezve tétován, Titkot ivott magába minden, amihez ért. S így - szelid ujja játszván aláomló hajával - Ijedten elhaló, szemérmes sóhajával A hallgatás kéjének élt.
|