Samain, Albert: Pantheismus (Panthéisme Magyar nyelven)

En juillet, quand midi fait éclater les roses,
Comme un vin dévorant boire l'air irrité,
Et, tout entier brûlant des fureurs de l'été,
Abîmer son coeur ivre au gouffre ardent des choses.

Voir partout la vie, une en ses métamorphoses,
Jaillir ; et l'Amour, nu comme la Vérité,
Nonchalamment suspendre à ses doigts de clarté
La chaîne aux anneaux d'or des Effets et des Causes.

À pas lents, le front haut, par la campagne en feu,
Marcher, tel qu'un grand prêtre enveloppé du dieu,
Sur la terre vivante, où palpite l'atome !

Sentir comme couler du soleil dans son sang,
Et, consumé d'orgueil dans l'air éblouissant,
Comprendre en frissonnant la splendeur d'être un homme.

Oh július! mikor a rózsa dél tüzétûl
Csattan és szaggató szesz a lég, mert benne láng van,
Oh, inni azt, míg láz gyúl minden kis porcikánkban,
S a részeg szív a dolgok izzó sodrába szédûl!

Oh, látni, száz alakban, mily egy a Lét s mint szépûl,
S a Szerelem, mely mint az Igazság, oly ruhátlan,
Ujjára mint csavarja, a ragyogóra, lágyan
Az Ok s Cél örök láncát, játékos arany ékûl!

Oh, át tüzes mezõkön, míg büszke fõnkre hõ csap,
Lépdelni méltósággal, mint istenittas fõpap,
A földön, melyben milljom atóm-szív hevesen ver!

Érezni, hogy a vérünk dús napfényszínû áram
S a vakító lég kéjén, a gõg ájúlatában
Felfogni, megremegve, mily dicsõ lény az ember!