Seghers, Pierre: Ó, halál, hiú hatalom... ([Vaine puissance, ô mort] Magyar nyelven)

Vaine puissance, ô mort, qui te change en comparse?
Qui t'inscrit dans un cycle où rien n'est jamais clos?
Ce qui s'use en ton nom se reforme, une lampe
S'allumera toujours dans la nuit des veilleurs.
Toujours un homme absent renaîtra de tes cendres
Aveugle, mais vivant et te marquant du doigt,
Il mourra mais sa voix te fera prisonnière
Prise, l'insaisissable, à la nasse des mots.
 
Tu n'es rien. Tu es blanche et noire. L'éloquence
De tes ombres ne joue pas avec les saisons,
Tu ignores les ciels mêlés, l'odeur des pommes
Le bruit des voix, tu scies le vent sur tes violons,
Tu cries comme un mauvais acteur, tu te déclames
Ô mort de mélodrame et ton rideau t'emporte
Tes craies et tes fusains, tes ongles, tes couteaux.
 
Tu prends une carcasse et dans nos cages vides
Le soleil ruisselant se caille sous tes doigts
Mais tu n'as rien, plus rien, car la sève et la voix
Ont rejoint nos forêts par des chemins liquides.

Ó, halál, hiú hatalom, néma szereplővé ki változtatott?
Ki véste fel neved a körbe, hol sohasem zárul be semmi?
Aki a te nevedben tűnik el, újjáalakul, a virrasztók
éjszakájában mindig kigyullad egy lámpa.
Hamvaidból mindig újjászületik egy távoli ember,
aki vakon, de élve ujjával rád mutat.
Meg fog halni, de hangjával bebörtönöz téged,
megfoghatatlanul, a szavak horgát álladba akasztja.
 
Semmi se vagy. Fehér vagy és fekete. Árnyaid megejtő szavai
az évszakokról lepattogzanak.
Nem ismered te a hamvaskék egeket, az alma illatát
s a hangok moraját - a szelet fűrészeled süket hegedűddel.
Mint egy rossz ripacs ágálsz, kiabálsz, rémdrámák hirhedt
hőse, halál, s a lehulló függöny elsöpör,
elmossa krétádat, szénceruzádat, körmeidet, késeidet.
 
Csontvázat lóbálsz, s üres ketreceinkben
ujjaid érintésére megalvad a csörgedező fény,
de nincs már kezedben semmi de semmi, mert az életnedv s a hang
ellened összefogva folyékony utakon mentették meg az erdőket előled.