Tahureau, Jacques: Bár kemény a kő… (Ode XLVIII Magyar nyelven)

La pierre dure est cavée
Par l'eau mollement lavée,
Le temps consume et abat
Les sourcilleuses montagnes,
Les égalant aux campagnes,
Où mainte rivière bat.
 
Le peuple ignorant et rude
S'est repoli par l'estude
Des loys et divins écriz:
Mainte gent vagante et foie
Ha usé de sa parolle
Pour ses incomposez criz.
 
Le Lion beste tresfiere,
Contre sa façon première,
S'adoucist entre noz mains:
Bref, il n'est rien si horrible
Que ne donte, plus terrible,
Le temps avec les humains.
 
Le temps fait souvent abatre
L'artifice d'un Theatre,
Qui semble à voyr immortel.
Où sont or les Dieux antiques
Tant chantez par vers lyriques,
Où est de Venus l'autel?
 
Le mer contre soy flotante,
Qui ravist, froisse, et déplante,
N'est pas tousjours en fureur:
L'air tourbillonné d'orage,
Tempestant d'un fier nuage,
N'éternize son horreur.
 
Rien n'est si fort ni étrange
Dont le temps ne face échange:
Mais, helas! il ne peut rien
Contre une de rigueur pleine,
Ne la pouvant faire mienne
Encores que je soy sien.

Bár kemény a kő, kivájja
lágyan omló víznek árja,
marja, rágja az idő
nagy hegy ormát, büszke sziklát,
abból lesz a lenti síkság,
hol folyó zúg, s egyre nő.
 
Nyers, tudatlan nép nem átall
művelődni tanulással,
ért már törvényt, szentirást,
félbolondok, kósza hordák
lassanként szóvá tagolják
a formátlan orditást.
 
Az oroszlán büszke állat,
mégis mily szelídre válhat,
hogyha kéz alá kerül;
nincs oly rémség, nincs akármi,
mit ne tudna leigázni
az idő kegyetlenül.
 
Az idő lerontja végképp
színházak mesterkedését,
mi öröknek tetszhetett.
Hol van annyi antik isten,
kit dicsértek versben itt lenn,
Vénusz-oltár hova lett?
 
Tenger árja földagadhat,
örvénylése végre lappad,
bár zúg, pusztít, öl vadul;
forr az égbolt nagy viharban
fellegektől felkavartan,
végül mégis elcsitul.
 
Nincs erő, mi ellenállhat
idő-hozta változásnak.
Jaj! csak egyre nem hatott,
rá, kiben nincs szív, fikarcnyi,
őt nem tudja nékem adni,
bárha én övé vagyok.