Tristan L'Hermite: Imitation d’Annibal Caro

Amante de Céphale eutr'ouvoit la barrière

Par où le Dieu du jour monte sur l'horizon ;

Et pour illuminer la plus belle saison,

Déjà ce clair flambeau commençoit sa carrière.

Quand la Nymphe qui tient mon âme prisonnière,

Et de qui les appâts sont sans comparaison ;

En un pompeux habit sortant de sa maison,

A cet astre brillant opposa sa lumiè

Le Soleil s'arrêtant devant cette Bea té

Se trouva tout confus de voir que sa clarté

Cédoit au vif éclat de l'objet que j'adore :

Et tandis que de honte il étoitlout vermeil ;

En versant quelques pleurs, il passa pour l'Aurore,

Et Philis en riant, passa pour le Soleil.

Cephalus kedvese a kaput már kitárta,

amelyen át a Nap istene égre hág,

s hogy beragyogja az év legszebbik szakát,

már indult ragyogó útján e büszke fáklya.

De a Nimfa, kinek nincs világszerte párja,

s bájaiból rakott lelkemre rabigát,

ékes ruhában elhagyva pompás lakát,

fényét e nagyszerű csillaggal szembetárta.

A Nap ekkor megállt és megzavarodott

e nagy szépség előtt, amikor látta, hogy

imádottam miatt megfakul ragyogása.

Szégyenében pirult, ejtett pár könnyet is.

Hajnalnak vélte őt mindenki, aki látta,

s azt hitte, hogy a nap a mosolygó Philis.