Sötét varangy, világos föld:
Engem bámul, nyelvet rám ölt
Kiguvadt két szeme nagyobb fejénél, tág;
Éntőlem való mindkét szem:
Nem néztem oda éppen, nem,
Azonnal el is lopták hát.
Bátyám? — Hazudós mint egy tiszt..
Fogai között nincs, csak liszt;
Átvetett kézzel-lábbal ma
Ő forog amott, ha
A szél szól: Pszt! —,
Ama famalmon, la.
Ez meg itt a rokonom, mord
Plébános volt, és vedelt oly sok bort,
Hogy attól lett a nap fent rőt;
Tudtam, rejti egy viskó őt,
S minden szekrényben holttest áll.
Mert nem valódi herénk: ál,
Két kavics, két incs.
Van egy zsák tetünk, egy zsák kincs,
Három őrültek vagyunk, ilyen több nincs,
Elveszünk a holdfénynél, sőt
A dűnén, három őrült nőt.
A fordítás prozódiájáról lásd a Sully Prudhomme A naplemente c. versének fordításához fűzött megjegyzést.
A vers hagyományos, jambikus fordítása:
Fényes földön sötét varangy
Engem fixíroz az, bizony,
Még a fejénél is sokkal nagyobb szemekkel,
Miket egy kéz tőlem lopott
Mert szemem elbámészkodott
S nem figyeltem, egy kora reggel.
Bátyám? — Hazudós szerfölött,
Csupa liszttel a fogai között.
Keresztbe font lábak-karok:
Ő az, aki forog,
Forog, pörög
A fa-malmon amott.
Ez meg az unokaöcsém,
Plébános volt és az rontott dicsén,
Hogy a napot is borvirágosra vedelte.
Lakhelyét rossz viskóba tette,
És hullákat rejtett a szekrény.
Mert nemzőszervünk végeredmény-
Ben két kavics,
Váltópénzünk egy zsák tetü,
Mi, három féleszű,
A holdfénynél nőül veszünk
Három féleszű nőt, így lesz egész eszünk.