Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Verhaeren, Émile: Tébolydal (2) (Chanson de fou (2) Magyar nyelven)

Verhaeren, Émile portréja

Chanson de fou (2) (Francia)

Je les ai vus, je les ai vus,
Ils passaient, par les sentes,
Avec leurs yeux, comme des fentes,
Et leurs barbes, comme du chanvre.
 
Deux bras de paille,
Un dos de foin,
Blessés, troués, disjoints,
Ils s'en venaient des loins,
Comme d'une bataille.
 
Un chapeau mou sur leur oreille,
Un habit vert comme l'oseille ;
Ils étaient deux, ils étaient trois,
J'en ai vu dix, qui revenaient du bois.
 
L'un d'eux a pris mon âme
Et mon âme comme
une cloche
Vibre en sa poche.
 
L'autre a pris ma peau
- Ne le dites à personne -
Ma peau de vieux tambour
Qui sonne.
 
Un paysan est survenu
Qui nous piqua dans le sol nu,
Eux tous et moi, vieilles défroques,
Dont les enfants se moquent.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://booknode.com

Tébolydal (2) (Magyar)

Láttam őket, láttam én mind,
Ösvényen járók ők,
Szemük hasadéka csak bőg,
A szakálluk kócos mint len.

Szalmából hát,
Szénából haj,
Csupa lyuk, seb és jaj,
Messziről jövő raj,
Hadat látott és lát.

Fülükön kalap, nyúl és szőr,
Ruha: mint sóska, zöld, sőt nől;
A számuk kettő és még több,
Erdőből jöttek, kétszer öt.

Eggyé a lelkem lőn
És a lelkem hűn
mint egy gong
Zsebében zsong.

Másé bőröm lett
— De senkinek el ne mondd ám —
A bőröm, egy ó dob,
S perg lám.

Oszt végül egy paraszt jött,
Karókkal puszta földhöz köt
Minket, kik vagyunk vénhedt nyáj,
S kinevet minden száj.
  
  
   
A fordítás prozódiájról lásd a Sully Prudhomme A naplemente c.versének fordításához írott megjegyzéseimet. Az ott ismertetett, a francia versek fordítására általam kitalált szabályok követése hihetetlenül nehéz, számos vers esetében teljesen lehetetlen, főleg olyan versek esetében, amelyekben az úgynevezett „tartalomhoz”, a jelentésekhez való ragaszkodás, tehát jelentős szöveghűség is fontos, és/vagy ott, ahol egy-egy rím nem csak két, hanem több soron is végigvonul. A francia verscsinálás klasszikus szabályai is mesterkélt formális szabályok, de a francia költő kezét nem köti meg más is, nem kell modellhez alkalmazkodnia.

A fenti vers nem veszi magát túl komolyan és, alighanem ezért, nem is ragaszkodik aggályosan a fentemlített drákói szabályokhoz — mégis követi őket többékevésbé a szerző, de mintha csak amúgy ösztönösen, merő megszokásból követné. Nos: francia költő számára sarkalatos — magyar fül számára nem könnyen felfogható fontosságú — különbség van páros és páratlan szótagszámú verssorok között (annak ellenére, hogy az úgynevezett magyaros, ütemhangsúlyos verselésnek is egyik eleme a szótagszám), és egyazon versen belül általában nem szerepelnek mind páros, mind páratlan szótagszámú sorok. Verhaerent a fenti rendhagyó vers esetében mindez láthatólag nemigen érdekelte, de a 25 verssor között mégis mindössze négy vagy öt páratlan szótagszámú van, valószínűleg azért, mert francia költőnek inkább a páros szótagszámra áll rá a nyelve meg a tolla. A magyar fordítás szempontjából mindez még sokkal jelentéktelenebb dolog, mégis követtem eredetit ebben is; bevallom, merő formalizmusból. A magyar versfordítás formalista. Olyasmi ez számomra, mint Verhaeren számára a páros szótagszámú verssor: olykor egyáltalán semmi jelentősége, de azért mégis... Ennek és saját „szabályaimnak” követése érdekében itt-ott szokásomnál lezserebbül fordítottam a verset és költöttem bele, így a „bőg”-öt meg azt, hogy a ruha nem csak zöld mint a sóska, hanem még nő is mint a sóska. Az ilyesmi gyakran halálosan komoly versekben is elkerülhetetlen, itt meg még csak nem is árt semmit ennek a csapongó versnek; maga a szerző is beleírhatott volna abba ilyesmit.

Alant a vers szokványos jambikus fordítása; az eredetiben páratlan szótagszámú verssorok, az eléggé általános magyar gyakorlatnak megfelelően, nem jambikusan, hanem trochaikusan vannak lefordítva. — A jambikus és a trochaikus ritmust összehasonlíthatatlanul nehezebb elkerülni, mint megvalósítani; nagyon hajlékony, gördülékeny, fülbemászó, de ez nem mindig előny.
    
       

Láttam őket, láttam biz’ én,
Poroszkáltak ösvényeken,
Szemük mint rés és fénytelen,
A szakálluk kenderszerű.

Kar, hát: csupa szalma,
Szénás a haj,
Csupa seb, csupa baj,
Messziről jön e raj,
Mintegy csata után.

Kalapjuk benyomva laposra,
Ruhájuk zöld akár a sóska;
Ketten voltak ők, sőt mi több
Hárman, s az erdőből tízük kijött.

Egyik elvitte lelkem,
Most a lelkem halkan
harangképpen
Vibrál zsebében.

Másik vitte bőrömet
— Ne adjál hírt róla —
Dobbőrömet, mely ó,
De szóla.

Egy pór arra ügetett
Minket a földhöz szegezett,
Mindünket, ósdi rongyokat,
Min kuncog ifihad.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap