Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Verhaeren, Émile: Az előre (L'en-avant Magyar nyelven)

Verhaeren, Émile portréja
Szabó Lőrinc portréja

Vissza a fordító lapjára

L'en-avant (Francia)

Le corps ployé sur ma fenêtre,
Les nerfs vibrants et sonores de bruit,
J'écoute avec ma fièvre et j'absorbe, en mon être,
Les tonnerres des trains qui traversent la nuit.
Ils sont un incendie en fuite dans le vide.
Leur vacarme de fer, sur les plaques des ponts,
Tintamarre si fort qu'on dirait qu'il décide
Du rut d'un cratère ou des chutes d'un mont.
Et leur élan m'ébranle encor et me secoue,
Qu'au loin, dans la ténèbre et dans la nuit du sort,
Ils réveillent déjà, du fracas de leurs roues,
Le silence endormi dans les gares en or.

Et mes muscles bandés où tout se répercute
Et se prolonge et tout à coup revit
Communiquent, minute par minute,
Ce vol sonore et trépidant à mon esprit.
Il le remplit d'angoisse et le charme d'ivresse
Etrange et d'ample et furieuse volupté,
Lui suggérant, dans les routes de la vitesse,
Un sillage nouveau vers la vieille beauté.

Oh ! les rythmes fougueux de la nature entière
Et les sentir et les darder à travers soi !
Vivre les mouvements répandus dans les bois,
Le sol, le vent, la mer et les tonnerres ;
Vouloir qu'en son cerveau tressaille l'univers ;
Et pour en condenser les frissons clairs
En ardentes images,
Aimer, aimer surtout la foudre et les éclairs
Dont les dévorateurs de l'espace et de l'air
Incendient leur passage !



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

Az előre (Magyar)

Ablakom párkányára dőlve,
míg idegem mind repes és lobog,
mohón iszom a zajt: hogy vágtatnak előre
az éjszakában a mennydörgő vonatok.
Mint tűzvészek nyila, menekülnek az űrbe.
Úgy rázzák a hidak nagy vaslemezeit,
robajuk úgy dühöng, minthogyha tőle függne,
hogy krátert tép-e föl vagy hegyeket szakít.
S rohamuk láza még akkor is bennem lüktet,
amikor, messze már, a sorsos éj alatt,
a csönd álmaiba bezúgó kerekükkel
felverik az arany pályaudvarokat.
 
S izmaim, melyeken mindez visszaverődik
s szétterül, mint zengő idegpalást,
pillanatonkint s megfeszülve közlik
agyammal ezt a vad és zengő szárnyalást.
A rohanás ijeszt, s részegítő hatalma
viharos, furcsa kéjt rajzol lelkem elé,
a sebesség tüzes útjaival mutatva
új hajónyomot a régi szépség felé.
 
Óh! úszni az egész Természet ütemében,
érezni, ős tüze hogy csap szívünkön át!
élni a rengeteg mozgását, és zenében
a föld, szél, tenger és a mennydörgés szavát;
akard, hogy a Világ bent borzongjon agyadban
és, hogy a remegő szikrákból olthatatlan
képek gyulladjanak,
ne félj, ne félj a zord villámokba fogódzni,
amelyekkel a tér és az ég habzsolói
bevilágítják útjukat!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://canadahun.com/forum

minimap