Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Verhaeren, Émile: A teremtés órái (Les heures où l'on crée Magyar nyelven)

Verhaeren, Émile portréja
Szabó Magda portréja

Vissza a fordító lapjára

Les heures où l'on crée (Francia)

Les ténèbres ferment mes yeux
Avec leurs mains douces et noires;
Voici la paix, voici les gloires,
Voici le flottement joyeux
Du rêve et du sommeil sur ma mémoire.
 
Encore un jour, ce jour! où mon front fut le maître
Et l'empereur de l'univers qu'est tout mon être,
Où tous mes sens ont pu saisir
Le faisceau roux de mes désirs
Et les porter, comme des glaives,
Devant ma volonté, dans la lumière.
 
Le printemps luit de grève en grève;
L'idée est fraîche, ainsi qu'une flore trémière;
L'esprit la voit grandir on pense large et clair
Comme la mer;
 
Les problèmes les plus ardus
De leurs grands monts sont descendus
Et se laissent, dans l'or des plaines,
Chauffer et pénétrer par la recherche humaine;
Tout est éclair au même instant;
Seule existe la peur de n'avoir pas le temps
De dominer, soudain, ce que l'esprit découvre,
 
Et la vie ample et vaillante se rouvre
Aux blancs galops de l'espoir d'or;
On veut, et ce vouloir semble d'accord,
Intimement avec le vœu du monde;
L'âme sent naître en soi la puissance profonde
Qui réconforte et qui convainc,
L'obstacle même apparaît vain:
À peine un coin de pierre où aiguiser sa force.
 
Tous les ferments gonflent l'écorce
Du jeune et triomphal orgueil;
La vie immense frappe au seuil
De la maison où dort la confiance;
Les os, le sang, les nerfs font alliance
Avec on ne sait quoi de frémissant
Dans l'air et dans le vent;
 
On s'éprouve léger et clair dans l'espace.
Où est heureux à crier grâce,
Les faits, les principes, les lois, on comprend tout;
Le cœur tremble d'amour et l'esprit semble fou
De l'ivresse de ses idées.
 
Ô ces heures de fière ardeur dardée,
Heures des mais et des avrils.
Qui m'amenez, chaque an, les plus rares des joies,
Heures de conquête, heures de vaillance, heures de proie
Pour mon cœur rouge et mon esprit viril,
Mon souvenir vous loue et vous célèbre,
En cet instant, où les ténèbres
Ferment mes yeux hantés de gloire,
Avec leurs mains douces et noires.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://books.google.hu/books

A teremtés órái (Magyar)

Puhán lezárja a szemem
A lágykezű, ében sötétség;
Lám, itt a béke, a dicsőség,
Itt érzem emlékeimen
Ábránd és álom boldog-lebegését.
 
Megint egy nap, mikor ura s királya lettem
A mindenségnek, mit én magam teremtettem,
Amikor vágyam rőt vesszőnyalábját
Az érzékeim magukhoz ragadják,
És úgy viszik, akár a kardot,
Akaratom előtt, a fényen át.
 
Tavaszfényt villognak a partok;
A gondolat üde, mint mályvarózsaágy;
A lélek látja nőni; az eszmék köre tág,
Mint óceán;
 
A sok titok, amely gyötört,
Leszállt büszke hegyeiből,
És az arany lapályon itt
Átfül, s a fürkésző észhez juhászodik;
Minden azonnal érthető;
Attól reszketsz csupán, hogy nem lesz már idő,
Hogy úrrá légy azon, mi elmédnek kitárult,
 
S a tág, a bátor élet nyitva, száguld
Kedvére az arany remény,
Akarsz, s úgy tetszik, szíve közepén
Maga a föld is ugyanezt akarja,
Lelked megsejti, most mindent elbír hatalma,
Oly győzelmes és lendítő;
Minden gát csak köszörükő,
Csak arra jó, hogy erejét rajta kifenje.
 
Mintha kovász dolgozna benne,
Az ifjú, büszke dölyf dagad;
A végtelen élet maga
Áll az alvó hit küszöbén kopogva;
Frigyet köt tested minden ize-csontja
Valamivel, mit zúg a szél, a lég,
Nem is tudom nevét;
 
Most könnyű lettél, s csupa tisztaság is,
Oly boldog vagy, hogy szinte fáj is,
Most minden oly világos, a tett, az ok, az elvek;
Szín szeretet a lélek, szinte bódult az elme,
Eszméitől megrészegült.
 
Ó, ti órák, miket vad fény villog körül,
Tavaszi órák ideje,
Merészség, győzelem és préda percei,
Párjuk nincs örömökkel csorditjátok teli
Férfilelkemet és rőt szivemet,
Rátok emlékezem, s elönt a hála,
Most, amikor puhán lezárja
Szemem, mit megszállt a dicsőség,
A lágykezü, ében sötétség.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. M.

minimap