Verlaine, Paul: La lune blanche...

La lune blanche
Luit dans les bois ;
De chaque branche
Part une voix
Sous la ramée...

Ô bien-aimée.

L’étang reflète,
Profond miroir,
La silhouette
Du saule noir
Où le vent pleure...

Rêvons, c’est l’heure.

Un vaste et tendre
Apaisement
Semble descendre
Du firmament
Que l’astre irise...

C’est l’heure exquise.

Fehér a hold...
Fénylő csalit
S összehajolt
Lomb andalit,
Halk nesz-beszéd...

Te drága, szép...

A tó dereng
Mint mély tükör s
Mélyébe reng
Vén fűzfatörzs,
Szél búja rí...

Álmodni hí...

Égből szelid
Nagy béke száll
S kék tüzeit
Csillagsugár
Rezdíti fent...

Oh óra!... szent!...