Viau, Théophile de: Óda (XLIX. Ode Magyar nyelven)

Un corbeau devant moi croasse,

Une ombre offusque mes regards,

Deux belettes et deux renards

Traversent l'endroit où je passe,

Les pieds faillent à mon cheval,

Mon laquais tombe du haut mal,

J'entends craqueter le tonnerre,

Un esprit se présente à moi,

J'ois Charon qui m'appelle à soi,

Je vois le centre de la terre.

Ce ruisseau remonte en sa source,

Un bouf gravit sur un clocher,

Le sang coule de ce rocher,

Un aspic s'accouple d'une ourse,

Sur le haut d'une vieille tour

Un serpent déchire un vautour,

Le feu brûle dedans la glace,

Le Soleil est devenu noir,

Je vois la Lune qui va choir,

Cet arbre est sorti de sa place.

Előttem sötét varjú károg,

szemembe árnyék ujja vág,

két menyét s két róka fut át

az ösvényen, amelyen járok:

lovamnak lába megbotol,

szolgám elméje megbomol,

hallom a felhők hogy dörögnek,

egy lélek csak előmbe áll,

amonnan Kháron kiabál

és látom közepét a földnek.

Patak fut forrása felé fel,

lépked egy tornyon egy ökör,

itt a sziklából vér ömöl,

ott áspis bagzik a medvével,

egy régi vár csúcsán emitt

sas és kígyó verekedik,

tűz ég a tükör belsejében,

a nap egyszerre elsötétül,

látom a hold is hullni készül

s ez a fa arrébb megy serényen.