Ballada finale (Francia)
Ici se clôt le testament Et finit du pauvre Villon. Venez à son enterrement, Quand vous orrez le carillon, Vêtus rouge com vermillon, Car en amour mourut martyr : Ce jura-t-il sur son couillon Quand de ce monde vout partir.
Et je crois bien que pas n'en ment, Car chassé fut comme un souillon De ses amours haineusement, Tant que, d'ici à Roussillon, Brosse n'y a ne brossillon Qui n'eût, ce dit-il sans mentir, Un lambeau de son cotillon, Quand de ce monde vout partir.
Il est ainsi et tellement, Quand mourut n'avoit qu'un haillon ; Qui plus, en mourant, malement L'époignoit d'Amour l'aiguillon ; Plus aigu que le ranguillon D'un baudrier lui faisoit sentir (C'est de quoi nous émerveillon) Quand de ce monde vout partir.
Envoi
Prince, gent comme émerillon, Sachez qu'il fit au départir : Un trait but de vin morillon, Quand de ce monde vout partir. |
Végballada (Magyar)
A Testamentum immár kész, véget ért Villon élete, jöjj el, ha lesz a temetés, harangzúgás hív, gyászzene. Vörös lepelben teteme, hiszen ő mártír, áldozat, a szerelembe halt bele akit e sír ma befogad.
Én tudom jól, hogy nem hazug, dárdája űzte pocsolyába, aki ekként él ide jut, börtönbe, sírba visz a lába. Hajtott nappal, s az éjszakába’, higgyétek el, mert így igaz, megoldott minden alsószoknyát akit e sír ma befogad
Így élt, és ahogy általában’, jött a vég, nem volt rongya se, nem volt ki a szemét lezárja. Szerelemtől immár messzire, reménytelenség hált vele; s most puskaszíjon lóg a rab, (Ő, kiről csodákat mesélnek,) akit e sír ma befogad.
Ajánlás
Herceg, az ember mint sólyom visszatér, ahonnan elszakadt: Kortyol a holtak borából akit e sír ma befogad.
|