Villon, François: Végballada (Ballada finale Magyar nyelven)

Ici se clôt le testament
Et finit du pauvre Villon.
Venez à son enterrement,
Quand vous orrez le carillon,
Vêtus rouge com vermillon,
Car en amour mourut martyr :
Ce jura-t-il sur son couillon
Quand de ce monde vout partir.

Et je crois bien que pas n'en ment,
Car chassé fut comme un souillon
De ses amours haineusement,
Tant que, d'ici à Roussillon,
Brosse n'y a ne brossillon
Qui n'eût, ce dit-il sans mentir,
Un lambeau de son cotillon,
Quand de ce monde vout partir.

Il est ainsi et tellement,
Quand mourut n'avoit qu'un haillon ;
Qui plus, en mourant, malement
L'époignoit d'Amour l'aiguillon ;
Plus aigu que le ranguillon
D'un baudrier lui faisoit sentir
(C'est de quoi nous émerveillon)
Quand de ce monde vout partir.

Envoi

Prince, gent comme émerillon,
Sachez qu'il fit au départir :
Un trait but de vin morillon,
Quand de ce monde vout partir.

A Testamentum immár kész,
véget ért Villon élete,
jöjj el, ha lesz a temetés,
harangzúgás hív, gyászzene.
Vörös lepelben teteme,
hiszen ő mártír, áldozat,
a szerelembe halt bele
akit e sír ma befogad.

Én tudom jól, hogy nem hazug,
dárdája űzte pocsolyába,
aki ekként él ide jut,
börtönbe, sírba visz a lába.
Hajtott nappal, s az éjszakába’,
higgyétek el, mert így igaz,
megoldott minden alsószoknyát
akit e sír ma befogad

Így élt, és ahogy általában’,
jött a vég, nem volt rongya se,
nem volt ki a szemét lezárja.
Szerelemtől immár messzire,
reménytelenség hált vele;
s most puskaszíjon lóg a rab,
(Ő, kiről csodákat mesélnek,)
akit e sír ma befogad.

 Ajánlás

Herceg, az ember mint sólyom
visszatér, ahonnan elszakadt:
Kortyol a holtak borából
akit e sír ma befogad.