Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Dalos, György oldala, Magyar életrajz

Dalos, György portréja
Dalos, György
(1943–)

Életrajz

1943-ban született Budapesten. Édesapja a munkaszolgálata során szerzett betegségében halt meg, 1945-ben, édesanyja is gyakran betegeskedett, így fiuk 12 éves koráig zsidó felekezeti gyermekotthonokban, később pedig a Fiúárvaházban nevelkedett. Miután hazakerült, megkezdte tanulmányait az Andrássy úti általános iskolában, ezt követően pedig a Kölcsey gimnáziumban. 1962-ben tette le az érettségi vizsgát, 1967-ig a moszkvai Lomonoszov Egyetem történelem karán tanult, mint a Művelődésügyi Minisztérium ösztöndíjasa. Diplomamunkája a német szociáldemokráciát taglalta a Weimari Köztársaság idején. 1964-ben lett az MSZMP tagja, 1965-ben pedig belépett a Magyar Írók Szövetségébe.

Ekkor már folyamatosan jelentek meg versei, könyvrecenziói és tudósításai a moszkvai irodalmi életről. 1967-ben a Munkásmozgalmi Múzeumnál kezdett dolgozni segédmúzeológusi beosztásban. 1968-ban fordulat közvetkezett be életében, mely későbbi pályájára is kihatott: a Fővárosi Bíróság az ún. „maoistaperben“ mint egy szélsőbaloldali diákcsoport tagját hét havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte államellenes összeesküvés vádjával. Emiatt a pártból kizárták, munkahelyén felmondtak neki, megtiltották, hogy kiutazzon és részleges publikációs tilalmat rendeltek el számára: 19 éven keresztül nem jelent meg könyve Magyarországon.

Egy későbbi konfliktus alkalmával rendőri felügyeletet kapott, mely ellen 25 napos éhségsztrájkkal tiltakozott és melyet végül Lukács Györgynek köszönhetően oldottak fel. Innentől fogva többé nem került nyílt konfliktusba az államhatalommal annak ellenére, hogy az 1970-es években kivette részét a demokratikus ellenzék munkájából. Egy moszkvai diáktársnőjével kötött házasságot (Rimma Vlagyimirovna Truszova), akitől 1973-ban megszületett lánya, Anna, aki ma muzikológusként és zenekritikusként dolgozik.

Ezidőtájt munkája német és szovjet szakkönyvek és folyóiratok fordításából állt. Műveit 1979-től publikálta a Német Szövetségi Köztársaságban. Kinti kapcsolatai révén 1984-ben elnyerte a DAAD Berlini Művészprogramjának egyéves ösztöndíját, ezután pedig 1985-ben Brémában, a kelet-európai kutatóintézet munkatársaként dolgozott szerződéssel. Később Budapestre jött, majd 1987-ben Bécsbe ment, munkavállalási engedéllyel.

A Deutschlandfunk magyar adásánál dogozott mint külső munkatárs, az írásból élt. 1995-ben megpályázta a berlini Magyar Ház igazgatói posztját, amit el is nyert. Később a frankfurti könyvvásár magyar fővendégségén volt irodalmi kurátor. 1992 és 1996 között tagja volt a kölni, később pedig a berlini Heinrich Böll Alapítvány kuratóriumának.

1995 óta Berlinben él, szabadfoglalkozású íróként dolgozik. 1997-ben a Szász Müvészeti Akadémia levelező tagja lett, számos német kulturális zsűri munkájában segédkezik. 2006 óta szerkeszti a Freitag című berlini hetilapot. 2008 tavaszán Horvátország lipcsei könyvvásári bemutatkozásának kurátorti tisztét látta el.

  • DAAD-ösztöndíj, 1984
  • Magvető Könyvkiadó nívódíja, 1989
  • Bajor Művészeti Akadémia, Adalbert von Chamisso díja, 1995
  • A baden-württembergi Künstlergilde Gryphius különdíja, 1999
  • A Magyar Köztársaság Elnökének aranyérme, 2000
  • Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 2006
  • 2010–ben megkapta a lipcsei nemzetközi könyvvásár fődíját eddigi munkássága elismeréseként, és a Németországban 2009-ben megjelent, Felgördül a függöny - A kelet-európai diktatúrák bukása (Der Vorhang geht auf - Das Ende der Diktaturen in Osteuropa) című könyvéért.
Gyűjtemény ::
Irodalom ::
Fordítás ::

minimap