Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Móricz Zsigmond oldala, Magyar életrajz

Móricz Zsigmond portréja
Móricz Zsigmond
(1879–1942)

Életrajz

Móricz a magyar próza egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Magyarország egyik legkisebb falujában, Szatmár megyében, az alig 300 lelkes Tiszacsécsén született, a falu talán legkisebb házában. A családi emlékezet és a régebbi tankönyvek szerint Móricz 1879 június 29-én született Péter-Pál napkor, a parasztság ünnepén, az anyakönyvi bejegyzések szerint pedig július 2-án. Édesanyja Pallagi Erzsébet, aki „papleány” volt, édesapja pedig Móricz Bálint, egy parasztlegény volt. 1878-ban kötöttek házasságot. Egy év múlva született meg első gyermekük, majd hét fiú, és egy lány. Az író közvetlen ősei között urak is voltak, de ő mégis a szegények pártjára áll, ott találja meg az igazságot. Minden személyes érdek nélkül, lelkiismeretből vállalja a szegények szövetségét. Móricz sokszor ír szülei házasságáról, mert ő is úgy látta, hogy „ebbe a házasságba két olyan ember került össze, akiket semmiféle Isten nem szerkesztett egymás számára.”. Pallagi Erzsébet a régi parókiák hagyományait megőrizve „bevezette” a Móricz-házban az olvasás létszükségletét. Fiait Petőfi és Kisfaludy versekre tanította, és még maga Móricz Bálint hiába vett el úrilányt, karakterében mégis felfelé törő, szilaj paraszt maradt, akinek a vérében volt a szabadság, a vakmerőség, és a munka láza. Azonban a tiszacsécsei ragyogás nem tartott sokáig, mert Móricz édesapjának vállalkozásai egy idő után kezdtek balul végződni, vízimalmát elsöpörte a tavaszi jégzajlás, az adósságára vett tüzesgép felrobbant és mindezek megtérítésére ment rá a háza és a földje. Csécsén most már nem lehetett maradása, búcsúzni kellett a papi tisztességet árasztó háztól. Majd 1884-bem Prügyre költöztek, Szabolcs vármegyébe. Prügy a szenvedések földjeként szerepel Móricz Zsigmond emlékezéseiben. Sokszor előfordult, hogy a család az éhezők listájára került, de ez édesapa az utolsó percben mindig meghozza az éhségtől megmentő zsák krumplit. Az édesanya törékeny kis asszonyka, mégis erős feleségnek bizonyul, kettejük ereje és kitartása árán érkezhetett végül is az egész család az értelmiségbe, elkerülve a paraszti sorsot. Majd a család első szülött fia, Móricz Zsigmond 1890-ben a debreceni református kollégiumban megkezdi gimnáziumi tanulmányait, itt három gimnáziumi osztályt végez el. Közben a prügyi házuk leég, és 1892-ben a szülők Sárospatakra költöznek. A sárospataki kollégium gimnáziumában végzi Móricz a negyedik, és az ötödik osztályt; itt sokszor kerül összeütközésbe a kollégium megrekedt szellemiségével, de innen mégis hoz egy érzületet: a kuruc 48-as érzésvilágot, mely sokáig színezi látását. 1897-ben a kisújszállási gimnázium tanulója lesz, nagybátyjánál Pallagi Gyulánál lakik, aki a gimnázium igazgatója, és itt fejezi be középiskolai tanulmányait, majd 1899-ben érettségizik. A gimnáziumnak nem voltak nagy hagyományai, Móricz innen a mozdulatlanság élményét hozta, és adalékokat a majdani dzsentriregényeihez. Az író számára az érettségi után a „lélekvergődés” esztendei következnek: 1899-ben beiratkozik a debreceni református teológiára, majd fél év után átiratkozik a jogra, de itt az alapvizsgákig sem jut el. 1900-ban Pestre érkezik, ekkor még nagy volt a távolság Budapest és Debrecen szellemisége között, Debrecen még a múlton ábrándozott, Pesten pedig már valami jelentkezett a huszadik századból. Majd barátai és ismerősei „beszerkesztik” egy újsághoz. Az újsághoz kedvvel lépett, hiszen fényes nevek voltak a szerkesztőségben, a főmunkatársak között a legjobb írók, de őt magát tehetségtelennek tekintették. Szépirodalmi kísérletei olvasás nélkül dobták a papírkosárba. Éppen hogy megtűrték, beosztották segédnagyapának: válaszoljon a vidéki gyerekek leveleire, s tudósítson a tudós társaságnak üléseiről. 1903-ban népköltési útra indul Szatmár megyében, jó két hónapig tartott az első útja. Tíz faluban fordult meg, 764 dalt, 55 játékot, 52 köszöntőt, 49 találós mesét őrzött meg számunkra. Még ötször ment Szatmárba az elkövetkezendő években, s mégis, hatalmas gyűjtéséből egyetlen kötetet sem jelentetett meg. Dalt és mesét is egyre kevesebbet jegyzett, inkább a dalolók sorsára figyelt jobban. A népköltészeti gyűjtőút az írói felkészülés legfőbb iskolájává vált. Az író rájön arra, hogy minden irodalomnál fontosabb az élet, és gazdagabb az élet, és minden dalnál és mesénél a daloló és mesélő: a szenvedő ember. Szatmári útjain érezte meg: minden mesénél fontosabb az élet, s a legkimeríthetetlenebb téma a szegénység mindaddig, míg teljesen meg nem szűnik. A szatmári utak jó részét már házasemberként járta Móricz: huszonhat éves korában, 1905. januárjában megházasodott. Felesége Halics Eugénia, Janka néven vonult be az irodalomtörténetbe, és több Móricz-regény alakjának ő lett a modellje. Mindenki ellenezte a rokonságból a házasságot, de a fiatal pár szerette egymást. Eleinte a szegénységen kívül nem is volt baj a házassággal. A férj elhalmozta feleségét szeretetével, rajongásával, de a feleség is remek társnak bizonyult. Majd a boldog szerelem vívódó, marakodó ellenkezéssé változott, melynek a végén – huszonegy évi házasság után – Janka kettétört. Móricz meghódította műveivel az országot. Jankán sohasem volt hatalma. Felesége szembeszállva „a természet megszokott rendjével”, húsz év után is az első pillanat szerelmét követelte. Nem is volt más vigasztalása, csak az írás. Írásban próbált megbirkózni a házasság feladta nagy problémákkal is. A Sári bíróban kettejük vitáit is kiteregeti idegen szemek előtt, leghatalmasabb művét, az Erdélyt részint a férfi és nő problémájának tudományos boncolásául szánta. Janka és Móricz nem voltak egymásnak valók, nem tudták egymást boldoggá tenni, de mégiscsak együtt kerültek az élet csúcsára. Janka, mint ember, Móricz, mint író. Felesége halála után írja: „Én Janka nélkül nem lettem volna az, aki lettem. Nekem sokszor úgy tűnik fel, hogy mi ketten egy életet teljesen befejeztünk, s az én életembe nem jöhet több nő.” Nem is jött; akik jöttek, nem felejthették Jankát. Az első feleség képét haláláig tárcájában hordta.

Gyűjtemény ::
Irodalom ::
Fordítás ::

minimap