Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Faludi Ferenc oldala, Magyar életrajz

Faludi Ferenc portréja
Faludi Ferenc
(1704–1779)

Életrajz

Faludi Ferenc (Németújvár, 1704. március 25. – Rohonc, 1779. december 18.) jezsuita szerzetes, író, költő, műfordító.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Faludi_Ferenc

Faludi Ferenc (1704–1779)

1779. december 18-án a Vas megyei Rohonc (a burgenlandi Rechnitz) szegényházában meghalt egy öreg szerzetes. Némi aprópénz, olcsó szentképek, könyveinek szerzői példányai maradtak utána. A megboldogult jezsuita egykor jobb időket élt: a római Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója volt 1741 és 1745 között. Az Urbs Tiberis-túlparti szívében, az egyházalapító Szent Péter sírjától nem messze, a PiazzaScossacavallin, a Palazzo dei Penitenzieriben, a Gyóntatók Palotájában lakott. Alighanem cellában itt is, de – felteszem – nem rohonci viszonyok között. Jártam egyszer a római magyar jezsuitáknál: rendjük történetének kiváló szakértőivel cserélhettem eszmét. Éles emlékeim: tisztes szerénység, kitűnő könyvtár, a legjobb munkafeltételeket biztosító komfort a mikrohullámú sütőtől a szövegszerkesztőig, és még veteményes ágyás is annak, aki bajlódni szeret vele. Az egyik atya Szegeden volt teológushallgató; a Gianicolo tövében gyönyörű paprikatöveket nevelt. Valahogy így, ilyen körülmények közé képzelem – mutatis mutandis – Faludi Ferenc római éveit. Faludi a magyar fővárosban is szolgált. Aki átmegy a metróval a Duna alatt a pesti Országház mellől a budai oldalra, a Batthyány téren szép, kéttornyú barokk templomot talál: ennek a XVIII. század közepén épült vízivárosi Szent Anna plébániatemplomnak az elődjében volt pályakezdő pap, német hitszónok 1734-ben. A templomhoz tapasztott épület falán 1942-től megtekinthetni a rá emlékeztető márványtáblát. (A jobb oldalon látható litográfia Toldy Ferenc 1853-as Faludi-kiadásához készült. Jellemző módon elképzelt római dolgozószobájában ábrázolja a fiatal jezsuitát.) Hogy a Batthyány grófok tiszttartójának fia, a Németújvárott (Güssingben) született Faludi Ferenc mindjárt német áldozópapként kezdhette pályáját, tehetségének és jó jezsuita iskoláinak volt köszönhető. Tizenhat évesen lépett a rendbe, és 1773. évi feloszlatásáig szolgálta fegyelmezetten, bárhová „vezényelték”. Kőszegi, soproni, gráci, bécsi tanulmányok után volt tanár Pozsonyban, Pécsett, Linzben, Bécsben, gyóntató Rómában, teológiaprofesszor Nagyszombatban, tanított természettudományi tárgyakat és jogtudományt, igazgatott nyomdát, rendházat, kollégiumot, könyvtárat, s könyvvizsgálóként vállalta a Magyarországra behozott könyvek többnyire „liberális” minősítését. A német mellett latinban, olaszban, franciában volt perfekt, a spanyollal, portugállal is elboldogult; nyelvek és országok új közegében otthonosan mozgott, az irodalmi nyelvhez helyben hozzátanulta az utca és a vidék nyelvét: belehallgatott az egyszerű emberek beszélgetéseibe, közmondásokat gyűjtött, jegyzetelte, rendbe állította Zrínyi verseinek érdekes szókapcsolatait, kifejezéseit. Mindenféle anyaggyűjtést, többnyelvű feljegyzéseket tartalmazó Omniariuma egyik lapján így emlékszik vissza németújvári szánkázására: „La mia slittada in Gyssing.” Most olaszul tanul, olaszul mondja hát a szánkázást, és az idegen közegben németül nevezi meg szülőhelyét, Güssing-Németújvárt. Pázmány óta Faludi a legtekintélyesebb, a legnagyobb hírre jutott magyar egyházi író, anélkül, hogy hagyományos értelemben „egyházias” lenne. Személyiségét, életszemléletét vonzó hitellel XX. századi magyar katolikus író, Rónay György rajzolta meg, még az úgynevezett ötvenes években, amikor menedék lehetett a Faludi-féle okos állhatatosság. „A világban élő keresztényhez szól, és sosem volt eszménye az a remete, akit egyik szép verse szólaltat meg.” Alteregójának, „eszményi bölcs emberének”, Eusebiusnak a felfogását vallja: ne „remetebarlangokat keressünk magunknak”, hanem kedveljük „az emberi társaságot és nyájaskodást”, amit „a kötelesség, udvariasság, illendőség, emberség megkíván”. Faludinak „láthatólag nem eszményképei a magukat másokért föláldozó s elégető szentek”, az ő Eusebiusa „öszve tudta békéltetni az úri nemes magaviselést a keresztényi kötelességgel”. Műveiben a „nemes ember”, „nemes asszony”, „nemes úrfi” sorra megkapják „a mértékletesen javalló feleletet arra, amitől a XVII. század szigorúbb lelki írói, egy Ágoston Péter vagy Tarnóczy István még óva intették volna lelki üdvössége érdekében a keresztény hívőt”. Faludi nemes ifja „elsősorban arra készül, hogy a világban derekasan helyt tudjon állni […]; a világ dolgai közepett éljen keresztény módra, erényesen, szentül”. Ilyen értelemben „ennek a keresztény humanizmusnak a bölcse és tanítója” Faludi Ferenc.

(Kovács Sándor Iván)

http://szelence.com/faludi/index.html

Gyűjtemény ::
Irodalom ::
Fordítás ::

minimap