Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Ábrányi Emil: Költő sírjánál

Ábrányi Emil portréja

Költő sírjánál (Magyar)

Te már pihensz. Én vándorlok tovább,

Ámbár kifáradt, sebzett már a láb,

És ahelyett hogy társaságba mennék,

E szép magányban itt inkább pihennék-.

Napom tovább tart, semmint kellene,

Míg túl-korán dőltél a sirba te.

Oh! mért nem adta alkotóm neked

Tovább dalolnod - e fölösleget!

 

Harczoltam én is szebb eszményekért,

Reméltem büszkén: a világ megért,

S főmön babér, elismerés ragyog.

Mi lett a vége? Egyedül vagyok.

De vádakkal senkit sem illetek,

Nem más okozta, hogy lelkem beteg.

Szent czél nagy eszköz, minden megmaradt,

Csak bennem nincs már tettvágy, akarat!

 

Nem a világ, csupán az én világom

Hullt omladékba! Tévelyegve járom

Immár a földet, lassanként kihűlve,

Nem halva még, de már megsemmisülve!

Te halva vagy s nem érzed a halált,

Elhűlt porod jó menhelyet talált.

Engem minden nap uj bánat temet,

Es élve hordom semmiségemet!

 

Te csak magad vagy, — elhagyatva nem,

Sírodnál a barátság megjelen,

Hamvad fölé nemes márványt emel,

S gyöngéd írással ékesíti fel.

Neved' sokáig őrzi majd a kő,

Tovább a könny, dalodtól gyöngyöző.

Márványom egy szív, mely kővé jeged,

S csak én hintek rá késő könnyeket!

 

Akármi lettél — : nem vagy ,földi rab",

Gyötört élőknél százszor boldogabb!

Vagy mindent látsz már lelkek oldalán,

Vagy éppen semmit s ez még jobb talán.

Az öntudattal fölmenne a kétség

Istenhez is. De az örök sötétség

Örök megnyugvást, örök elmúlást ad.

Amire vágytál, akkor megtaláltad!

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaInternet

Am Grab des Dichters (Német)

Du ruhst dich schon aus. Ich gehe weiter,

wohl müde, das Bein ist verletzt leider,

und anstatt in Gesellschaft zu verweilen,

in der Einsamkeit würde gern ausheilen.

Mein Tag dauert länger als ich wollte,

doch du bist zu früh ins Grab, als es sollte.

Warum hat mein Schöpfer dir, dass nicht gegeben

weiter singen – ‘d den Überschuss erleben!

 

Ich hab’ für schönere Wunschbild gekämpft,

hab’ stolz gehofft: Doch die Welt hat mich gedämpft,

‘d auf dem Kopf Lorbeer, Anerkennung glänzt.

Und das Ende? Bin von Einsamkeit umkränzt.

Aber ich beschuldige jetzt keine,

niemand ist schuld, dass die Seele erkrankte.

Das heilige Ziel ist großartig, alles bleibt

nur hab’ den Willen nicht mehr, was mich weiter treibt!

 

Nicht die ganze Welt, lediglich bloß meine Welt

fiel in Trümmer! Herumirrend bloßgestellt

auf der Erde, langsam total abgekühlt,

noch nicht tot, aber bereits ganz gewühlt!

Du bist schon lang tot und fühlst den Tod nicht,

dein Staub hat einen guten Platz erpicht.

Ich bin jeden Tag in Sorgen begraben,

‘d ich trage lebend meinen gehaben!

 

Du bist nur allein–, aber nicht verlassen,

die Freundschaft an Grab nimmst täglich gelassen,

es erhebt edlen Marmor über deine Asche,

‘d schmückt mit zärtlicher Schrift deine Grabsteine.

Dein Name wird durch den Stein lang dein Abschied,

‘d die Tränen perlen weiter bei deinem Lied.

Mein Marmorherz hängt gefroren am Grabstein,

das sind meine späten Tränen an den Stein!

 

Was auch immer wirst: Bist kein «Erdenhäftling»,

hundertmal glücklicher als «Lebende Erdling»!

Oder du siehst alles schon auf die Seelen,

oder einfach nichts ’d das ist wäre noch besser.

Der Zweifel steigt mit dem Selbstbewusstsein

bis zu Gott. Doch die ewige Dunkelheit

gibt ewige Sicherheit, ewiges Vergehen.

Was du gewünscht hast, jetzt kannst es erleben!

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap