Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

A. Túri Zsuzsa: (Si dischiude) ((Kitárul) Olasz nyelven)

A. Túri Zsuzsa portréja

(Kitárul) (Magyar)

Szép lassan felszáll a köd.

Kibontakoznak a cserepek, az ablakok, majd a parkban a fák.
Látni az eget.
Szürkéskék posztóján zavartan vibrál a kora reggeli napsugár.
Zizzen a levél.
A madarak egészen közel dalolnak.
Aki hallja, érti.
S félreteszi a környék összes többi csikorgó zaját.

Vánkosok közül kitekinteni a tájra fájdalmas és különös.

Másképpen kúszik a koromcsík a kémény oldalán,
a repedések labirintusa a szemközti falon.
Azelőtt nem számított, mit üzennek.
Már mindennek jelentése van.

Halpikkelyekként csillognak a szemközti bokor levelei.
Sárgálló fakoronák felett ezüstös tollú sólyom száll.
Lomhán az éghez simul.
Milyen gyönyörű a világ.
Álmatag dombok között siklik az élet.

A szív menekülne még.
Táncolna a világmindenség
őrjítően egyszerű,
mégis megfejthetetlen csodái között.
A lélek,
meggyalázva,
tudja már, hogy közeleg a végítélet.
Puffan a gondolat.

Ideje a szivárvány egyik színét kiválasztani.

Függönyök szárnya integet.
Arany színben táncra kél a por.
Már nincs erő játszani se.
Csak azok az undok fintorok.
A bólintás, amikor nincs több szó.
Kipukkad a három dimenzió. Kitárul az örökkévaló.

Fekete lyuk.



FeltöltőA. Túri Zsuzsa
Az idézet forrásaSaját vers

(Si dischiude) (Olasz)

La nebbia s’alza pian piano.
 
S’intravedono le tegole, le finestre, poi gli alberi nel
parco.
Si vede il cielo.
La luce del primo mattino tremola confusa sul suo panno
grigio – azzurro.
Fruscia la foglia.
Gli uccelli cantano alquanto vicini.
Colui, che ascolta, comprende.
E scansa tutti gli altri rumori molesti.
 
Stando tra i guanciali è doloroso e strano guardare
il paesaggio.
 
La stria di fuliggine striscia sulla fiancata del comignolo
in modo diverso, il labirinto di crepe sulla parete opposta.
Prima non contava quale fosse il loro messaggio.
Or’ tutto ha già un significato.
 
Le foglie del arbusto opposto brillano come scaglie di pesce.
Un falco dalle piume argentee vola sulle cime giallastre degli alberi.
Si stringe neghittoso al cielo.
Com’è bello il mondo.
Tra le colline sonnacchiose scivola la vita.
 
Il cuore fuggirebbe ancora.
Danzerebbe tra le meraviglie
dell’universo incredibilmente semplici,
eppur’ indecifrabili.
L’anima
oltraggiata sa già, che il giorno del giudizio è vicino.
Tonfa il pensiero.
 
E’ ora di scegliere uno dei colori dell’arcobaleno.
 
Ondeggiano i teli delle tende.
La polvere danza nel colore dorato.
Non v’è più forza neppure per giocare.
Solo quei ghigni abominosi.
Il cenno della testa, quando non ci sono più parole.
Scoppiano le tre dimensioni, si dispiega l’eterno.
 
Buco nero.
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasajàt

minimap