A. Túri Zsuzsa: Görgey 1849 augusztus 13, hajnali öt körül

Az ég gyászkendőjén

lassan felszáradnak augusztus 

odaköpködött csillagai.

A honvédok még pihennek

a harapófogóban.

Ő már tudja.

Feladja.

Vértanú lesz a Hazáért.

Csak ül, térdére hajtott fejjel

és siratja az eltaposott

reményeket.

De inkább az oroszok előtt,

dönti el. 

“...tagadom, hogy ... ellenállásunk tartós lehet; 

és szembe kell néznünk azzal a ténnyel, 

hogy a háborúnak ... folytatása tulajdon hazánkban – bűn.”

Lehunyja a szemét.

Közben, szép lassan

elősettenkedik a régi várrom mögül 

a vérszomjas napkorong.

Sur le linceul sombre du mois d’août

les étoiles crachées par-ci, par-là 

se sèchent 

lentement.

Les soldats se reposent encore

entourés par les ennemis.

Il sait déjà.

Il abandonne.

Il sera martyr pour la Patrie.

Il ne fait rien, il est juste assis, la tête sur les genoux

et pleure pour les espoirs piétinés.

Mais plutôt devant les Russes,

se dit-il.

« ... Je nie que... notre résistance puisse être durable ;

et nous devons faire face au fait

que la poursuite de la guerre...  sur le territoire de notre propre pays est un péché. »

Il ferme les yeux.

Pendant ce temps, 

derrière les ruines du vieux château 

se lève doucement

un soleil rond et sanguinaire.