Ady András: ”Oda”- vidék

Mindig úgy szerettem
volna lenni, lélegezni és
képzelődni,

hogy nyugodtan követhessem
magam, abba a „valahovába”,
teljes

értelmi fegyverzetben;
álmodni lett volna jó
apró-

cseprő halálkákat halni,
oly biztos tudattal: az odaát
ittenivé

fordítható, csak kényem-
kedvem legyen hozzá,
akaratom,

éhségem elég, s megharapni-
vágyam, tisztelgő haragom a
mennyet, ahol

bizony egy ideje szeretteim
háromnegyede tengeti a nemlétet,
fogaim

vájni abba a habcsók-birodalomba,
hogy igazi-e, neki való, jobb nincs-e,
s ez tényleg

nekik való? Mindig úgy akartam
élni, hogy gond nélkül, de akár
veszélyben

elvihessem magam oly messzire,
visszahozni csak te tudj, egy percre,
maradásnyi

öröklétre, egyetlen gondolatnyi
erőfeszítésre, míg végül a bizalom
miatt, csakis,

megnyílik a szájam és hallom, nem
is hiszem, hogy én kérdem, kintről-bentről
figyelem

magam-magamnak szinte idegenné
téve: én csak így akarok létezni, s te,
te mond,

képes lennél? Tudnál, akarnál, oda,
ahova én térkép nélkül el-eltűnök
velem jönnél-e?

2015. május 15.