Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél ha hűvös éjszakákon

Lehűti mámoros fejem,

A te hideg, utolsó csókod,

Az jut eszembe énnekem.

Hiába száll agyamra mámor

S virrasztok annyi éjszakát,

Mindig érzem annak a csóknak

Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra

Utólszor... aztán vége volt...

Talán tavasz sem volt azóta,

Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja,

Hogy csóknak, üdvnek vége van,

A sírból is életre kelnék:

Zokognék, sírnék hangosan!…

Când vântul-n nopțile revene

Răcind capul meu abătut,

Îmi aduc aminte, veșnic,

De ultimul tău sărut.

În zadar am capul-n beție,

Atâtea nopți veghind,

Gerul polar, mortal, acelui

Sărut, mereu îl resimt.

Buza ta s-atins de-a mea

Ultima dată… s-a sfârșit…,

Nici răsărit n-a mai fost,

Lumea mută a murit…

Când vântul îmi suflă: gata

Cu sărut, cu iertare,

Aș învia chiar din mormânt:

Plângând cu hohote, tare!…