Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Ady Endre: Confessione del Danubio (A Duna vallomása Olasz nyelven)

Ady Endre portréja

A Duna vallomása (Magyar)

Megtudtam, hogy titkokat rejteget
A mi Dunánk, ez a vén róka,
Mikről talán sohase álmodott
Az ősi barlang-tüzek óta
Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,
Titkait az árnyas Dunának.
Magyar földön ravasz a vén kujon,
Hisz látott ő búsabb csodákat.
De akkor pletyka-kedve támadt.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:
Tavasz volt és ő csacska-részeg.
Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,
Budapestre fitymálva nézett
S gúnyos nótákat fütyörészett.

Talán Szent Margit híres szigetén
Állott velem részegen szóba.
(Ma is félve kalimpál a szivem
S hajh, már régen késik e nóta.
Ugye, Iszter, vén folyam-róka?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.
Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.
Olyan volt, mint egy iszákos zseni.
Alig mert nézni a szemembe
S én vallattam keményen, egyre.

»No, vén korhely, láttál egy-két csodát,
Mióta ezt a tájat mossa
Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,
Mely az öreg árnyakat hozza.
Gyónjál nekem, vén falurossza.«

»Mindig ilyen bal volt itt a világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelés, vergődés, könny, aszály?
A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?«

S halk mormolással kezdte a mesét
A vén Duna. Igaz az átok,
Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámháritó,
Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.
Ahol a szárnyakat lenyesték
S ahol halottasak az esték.

»Sohse lesz másként, így rendeltetett«,
Mormolta a vén Duna habja.
S boldogtalan kis országok között
Kinyujtózott a vén mihaszna
És elrohant tőlem kacagva.



FeltöltőRépás Norbert
KiadóMagyar Elektronikus Könyvtár / mek.oszk.hu
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

Confessione del Danubio (Olasz)

Avevo saputo, che il nostro Danubio
Segreti cela – ‘sto vecchio volpone --
Di cui, dai tempi degli antichi fuochi
Nelle caverne, quest’Europa indifferente,
Probabilmente non aveva mai sognato.
 
Avevo sottratto i segreti del antico Ister,
I segreti del Danubio ombroso.
Sulla terra magiara è astuto il vecchio
Marpione, miracoli mesti ne ha visti tanti.
Ma allora era tentato a far pettegolezzi.
 
Si confessava a me, non so più quando:
Era primavera e lui era un ciarlone ebbro.
Ballava, cantava, strepitava, raccontava,
Guardava a Budapest in modo sprezzante,
E fischiettava delle canzoni sardoniche.
 
Sulla famosa isola di Santa Margherita,
Forse è là, che m’aveva rivolta la parola,
(Dalla paura anch’oggi mi batte il cuore,
Ahimè, ‘sto canto è atteso da tanto tempo.
Non è vero Ister, vecchio fiume – volpone?)
 
Allora il vecchio Danubio diventò serio.
Il fervore primaverile gli si bloccò in gola.
Sembrava un irriducibile genio ubriaco.
Temeva di incrociare perfino il mio sguardo,
Ed io insistevo duramente ad interrogarlo.
 
“Vecchio bagordo, di miracoli ne avevi visti
Tanti, da quando le tue acque pallide bagnano
Questa terra, acque minacciose e ombrose,
Che portano con sé le ombre antiche.
Confessati a me, vecchio libertino.”
 
“Qui, era sempre così avversa la vita?
Peccato originale, colpa illanguidita,
Brividi, tribolazioni, lacrime e siccità?
Popoli felici, forti e ridenti non avevano
Mai vissuto in riva al Danubio?”
 
Il vecchio Danubio, con un mormorio
Lento, cominciò a narrare la storia. È vero
Tutto, vera la maledizione, che sospettiamo
In tanti: qui, da quando scorre ruggendo,
Un popolo felice non l’aveva mai veduto.
 
La Danubiana è un triste parafulmine,
Una gogna dell’ignominia preparata
Per mezzi uomini e mezze generazioni.
Dove le ali furono tarpate,
E dove sono funeree le sere.
 
“Non sarà mai diversamente, era predestinazione”,
Mormorò la schiuma del vecchio Danubio.
Il vecchio, poco di buono si allungò
Tra le tante piccole nazioni sventurate,
E ridendo di gusto scappò via da me.
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

Kapcsolódó videók


minimap