A Duna vallomása (Magyar)
Megtudtam, hogy titkokat rejteget A mi Dunánk, ez a vén róka, Mikről talán sohase álmodott Az ősi barlang-tüzek óta Ez a közönyös Európa.
Megloptam a vén Iszter titkait, Titkait az árnyas Dunának. Magyar földön ravasz a vén kujon, Hisz látott ő búsabb csodákat. De akkor pletyka-kedve támadt.
Vallott nekem, nem is tudom, mikor: Tavasz volt és ő csacska-részeg. Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt, Budapestre fitymálva nézett S gúnyos nótákat fütyörészett.
Talán Szent Margit híres szigetén Állott velem részegen szóba. (Ma is félve kalimpál a szivem S hajh, már régen késik e nóta. Ugye, Iszter, vén folyam-róka?)
Nagy-komoly lett akkor a vén Duna. Torkán hűlt vad, tavaszi kedve. Olyan volt, mint egy iszákos zseni. Alig mert nézni a szemembe S én vallattam keményen, egyre.
»No, vén korhely, láttál egy-két csodát, Mióta ezt a tájat mossa Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized, Mely az öreg árnyakat hozza. Gyónjál nekem, vén falurossza.«
»Mindig ilyen bal volt itt a világ? Eredendő bűn, lanyha vétek, Hideglelés, vergődés, könny, aszály? A Duna-parton sohse éltek Boldog, erős, kacagó népek?«
S halk mormolással kezdte a mesét A vén Duna. Igaz az átok, Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz: Mióta ő zúgva kivágott, Boldog népet itt sohse látott.
A Duna-táj bús villámháritó, Fél-emberek, fél-nemzetecskék Számára készült szégyen-kaloda. Ahol a szárnyakat lenyesték S ahol halottasak az esték.
»Sohse lesz másként, így rendeltetett«, Mormolta a vén Duna habja. S boldogtalan kis országok között Kinyujtózott a vén mihaszna És elrohant tőlem kacagva. Feltöltő | Répás Norbert |
Kiadó | Magyar Elektronikus Könyvtár / mek.oszk.hu |
Az idézet forrása | http://mek.oszk.hu |
|
Mărturisirea Dunării (Román)
Am aflat, că vulpea bătrână, Dunărea, secret posedă, Ce nu a visat niciodată De la focuri din peșteră, Europa indiferentă.
Am aflat taina lui Ister, Taina Dunării negre. La unguri e perfid craiul, Văzând și minuni funebre. I-a venit chef de palavre.
Mi-a mărturisit, nu știu când: Primăvara, în timp feeric. Prin dans, cânt, chiot și povestiri, Privind la Budapesta, josnic, Fluierând cântec ironic.
Doar pe insula Margareta, Tulburat, a vorbit cu mine. (Și azi îmi bate inima, Acest cânt demult întârzie. Nu-i așa, bătrâne, Ister?)
Severă s-a făcut Dunărea. Cheful în gât i s-a amuțit. Era ca o maestră beată. În ochi, abia m-a privit, Dar n-am lăsat-o de cicălit.
≫No, moș bețiv, văzuși minuni, Acest plai de când roade Apa ta palidă și obscură, Venind cu arhaice basme. Spovedește, moș bețivane.≪
≫Mereu așa a fost lumea? Cu păcat lânced, demult sortit, Friguri, lacrimi și secetă? Lângă Dunăre nu s-a găsit Popor puternic și fericit?≪
Mormăind începu povestea Moș Ister. E blestem nescornit, Ce bănuiam, vai, e sigur: De când vâjâind a izbutit, Nu a văzut popor fericit.
Plai de Dunăre, paratrăsnet, Carcera rușinii pentru Semioameni, -popoare. Unde și aripile se rup, Unde amurgul e funebru.
≫ Nicicând altfel, așa e prescris≪, Valul Dunării a cârtit. Și printre țări nefericite Bătrânul nemernic s-a lungit, M-a părăsit, râzând a fugit.
|