Ady Endre: A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.

Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.

Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.

Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borus:
A világot.

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.

Bin der Verwandte des Todes,
ich lieb, wenn Liebe sich verweht,
ich küsse gern derjenigen,
der bald weggeht.
 
Ich liebe die kranken Rosen,
wenn verwelkt sehnen die Frauen,
die herbstliche und traurige
Morgengrauen.
 
Ich mag die traurigen Stunden
sein geistig mahnender Ruf
der große ‘d der heilige Tod,
spielend erschuf.
 
Ich liebe die Wegreisende,
weinende und aufwachende
‘d an einem frostigen Morgen,
gereift' Felder.
 
Ich liebe müde Absagen,
das Tränenlos Weinen ‘d Seeluft,
Weisen, Dichtern und den Kranken,
eine Zuflucht.
 
Ich liebe den, der enttäuscht ist,
der behindert ist und stehen bleibt,
wer nicht glaubt und benebelt ist:
Die Welt, wenn schneit.
 
Bin der Verwandte des Todes,
ich lieb, wenn Liebe sich verweht,
ich küsse gern derjenigen,
der bald weggeht.