Ady Endre: A Halottak

Akik lakoznak csendben valahol,
Szomorú fűz akikre ráhajol,
Akiknek sírján halvány mécs lobog,
A gyötrődést azok már rég feledték:
Mi sírva élünk, ők meg boldogok...

Nádas, fehér ház szűk kis ablakán
Néznétek csak az én édes anyám!...
Pedig előtte mécses sem lobog...
Óh, de akik csak halottat siratnak,
Mellette mégis százszor boldogok...

Those, who are somewhere quietly asleep,
Those over whom the bending willows weep,
Upon whose graves there's glint of candle gold,
They have forgotten the agonies endured:
happy they are, we live with tears untold…
 
White cottage, thatched roof, if inside you'd peer,
You would be seeing my own mother dear!...
In front of her no candle's glint of gold…
But oh, who weep just for the dear departed,
Are happy still, indeed, a hundred-fold…