Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Als ich verlassen dastand,
Die Seele schier unerträglich, voll Schrott,
Wurde ich still und unerwartet
Umarmt von Gott.
 

Nicht mit Posaunen,
Bei stummem, wahrem Umarmen blieb es,
Nicht am hellichten Tag, vielmehr
In der Nacht des Krieges.
 

Und erblindet waren
Meine eitlen Augen. Die Jugend entwich,
Doch ihn, der die glänzende Pracht ist,
Seh‘ ich nun ewig.