Ady Endre: Az Idő rostájában

Kezében óriás rostával
Áll az Idő és rostál egyre,
Világokat szed és rostál ki
Vidáman és nem keseregve
S búsul csak az, akit kihullat.

S aki kihull, megérdemelte,
Az ocsút az Idő nem szánja.
Aszott nemzetek, hűlt világok,
Tört életek miazmás vágya
Halálra-valók s nem kár értük.

Szóljak próféták új szavával:
Nem kik mertek tagadni múltat,
De kik nem magvak a Jövőnek,
Mindig azok, akik kihullnak:
Világok, népek, girhes eszmék.

Fonnyadtak s összezsugorodtak,
(Így szól az új próféta-ének)
Az Úr, az Idő áll örökké,
De elmúlnak a renyhe népek
S velük együtt a tiszta Lótok.
Ó, aszottak és be nem teltek
S ó, magam is faj-sorsom osztván,
Be igazság szerint hullunk ki
A kegyetlen óriás rostán,
Kedvét nem töltvén az Időnek.

În mână c-un ciur uriaș
Stă Timpul și cerne întruna,
Lumi aruncă și le cerne
Vesel și fără a tremura,
Trist e numai, care pică.

Și cel ce pică, a meritat,
Pe pleve Timpul nu le plânge.
Vițe sterpe, lumi răcite,
Dor ingrat de vieți frânte,
Slabi, de ei nu-i pasă.

Grăind ca noii profeți:
Nu ca cei ce trecutul neg,
Dar nu-s boabe de Viitor,
Mereu cele ce-s căzute:
Lumi, popoare, derive.

Ofilite și micșorate,
(Așa profețiile ce spun)
Domnul, Timpul vor fi veșnici,
Neamuri lâncede se duc
Și cu ei purii, ca Lot.

Oh, sterpii și lacomii
Și eu am acelaș reproș,
Vom cădea jos, foarte just
Din ciurul grosier enorm,
Fără să înveselim Timpul.