Ady Endre: In Elijah’s chariot (Az Illés szekerén Angol nyelven)

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sújt és szeret:
Tüzes, gyors szíveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.

Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsúcsain
Porzik szekerük és zörög.

Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.

Szívük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

1908

The Lord bears all that He afflicts and loves
Up and away Elijah-wise.
Fervent and swift the hearts He gives to them:
These are their chariots of fire.

But those Elijahs, soaring Heavenward,
Remain in endless winter fast;
Their chariots clatter, raising clouds of snow,
Over frozen Himalayan crests.

There, doleful-exiled between Earth and Heaven
The wind of Fate flings them afar.
Malign and frigid is the loveliness
Toward which speeds Elijah’s car.

Icicle-hung their brains, their hearts afire,
The earth-bound eye them with disdain,
But with cold diamond-dust the pitying Sun
Bestrews the ice along their way.