Ady Endre: Az Illés szekerén

Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sújt és szeret:
Tüzes, gyors szíveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.

Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsúcsain
Porzik szekerük és zörög.

Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.

Szívük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

1908

Il Signore porta con sé, come fece Elia,
Coloro che son afflitti e da lui amati:
Li dota d’un cuore fervente e infuocato,
Questi sono i veri carri di fuoco.
 
Il popolo d’Elia verso ciel si precipita,
E si ferma là dove l’inverno è perenne,
Sulle cime ghiacciate della Himalaya
Strepita il loro carro alzando polvere.
 
Il vento del destino, tra ciel e terra,
Li sprona come mesti senza patria,
Corre a precipizio, verso malvage
E fresche bellezze, il carro di Elia.
 
Arde il cuore, le menti son di ghiaccio,
La risata della Terra è a loro rivolta,
E il Sole impietosito del sentiero gelato  
Lo cosparge di polvere di diamante fredda.  
 
1908