Ady Endre: Beteg szívemet hallgatod

Téged keresve útján, harcán,

Milyen bátor, erős szivem volt,

Milyen muzsikás, milyen harsány.

Milyen beteg most, milyen vásott:

Dobbanását nem tartja más, csak

Te nagy, szerelmes akarásod.

Ha még egyszer vadul fölzengne,

Himnusza a kíné s a kéjé,

Himnusza a himnuszod lenne.

Himnusz, hogy mégis rád találtam,

Nagy vétkekkel, nagy kerülőkkel,

De élve és nem a halálban.

S mindent megér, ha csak egy óra

Dalolta el dalát melletted

S nem nyílhat a szám átok-szóra.

Beteg szívvel, istenes ember,

Vallok neked, ím, kicsi párom,

Áhitatos, bús szerelemmel:

Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,

Jó a szivem, mert benne vagy te

S sziveink az órákat éljék.

Looking for you on byways, in war,

What a game heart I had, how strong!

How rousing its music was before.

Now a boorish thing that ailments fill:

Nothing ensures, prolongs its beating,

But your great, loving, enormous will.

If its hymn would ring out once again...

Surely, it would be a hymn to you:

A hymn of pleasure, a hymn of pain.

And finding you: a hymn, if you will,

Great sins and detours along the way,

But not in death, for I’m living still.

If but an hour its song had sung…

that could have been worth a lot for me

by curbing my ever-cursing tongue.

I, God-fearing man, my heart a mess,

With sad, awful love, my little mate,

Give to you a warning and profess:

Don't hear its music: it devours,

My heart is good because you're in it,

So, let our hearts live all the hours.