Ady Endre: Boat on the Dead Sea (Csolnak a holt-tengeren Angol nyelven)

Piros-fekete glóriával
Feje körül, beevezett
Lelkembe újból az az asszony,
Akit én Lédának nevezek.

Holt-tengerét az ifjúságnak
Halk evezéssel szabja át
Két szép, fehér, meleg asszony-kar,
Két áldott, szent evező-lapát.

Sugarak cécóznak fölöttünk
S az élet nagy ünnepet ül
S holt-tengeren szomorú csolnak
Sötétlik, siklik és repül.

Béke és halálos öregség
A csolnakon és lelkemen.
Holt-tenger a lelkem s az álmom,
De e csolnakot nem engedem.

Virágosan is erre járt volt
Kormányozó, bús asszonya.
Akkor még vidám volt a tenger
S halál nem sírt mélyéből soha.

Piros-fekete glóriával
Evezz, evezz csak csöndesen.
Én tudom, hogy lelkembe sülyedsz
S ott halsz meg majd, én szerelmesem.[1]

With a red and black gloriole
About her head, she rowed again,
Into my soul, that woman, for whom
I am now giving the Léda name.
 
Quietly crossing the Dead See of youth,
With sure strokes she's setting a course,
Two female arms, fair-skinned and warm,
Two blessed and saintly moving oars.
 
The sun's rays are carousing above,
Life is partaking of feasting’s highs,
And that sad boat upon the Dead Sea –
A spot of darkness – glides and flies.
 
Feelings of peace and deadly old age,
On that boat and my soul they sit.
A Dead Sea my soul and my dream are,
But this boat - I won't let go of it.
 
Once bedecked with blossoms she passed by:
That sad one who does the steering,
Back then the seas were cheerful and happy,
Death in its deep was never tearing.
 
You with the red-black gloriole, row,
Quietly row along a line.
I know you will sink into my soul,
And die you will there, sweet love of mine.