Ady Endre: El a faluból

A kis harang a régi,
Mely belezúg a csöndbe,
A szürkeség a régi,
Fölé virít a tavasz.

Minden, minden a régi,
De én hol élek, járok?
Nem voltam ilyen messze,
Nem voltam soha, soha.

Belehalok, ha mondják,
Hogy én itt szálltam útra,
Megtagadom a csókot,
Amely útra indított.

Én a bolondos zajnak,
Én a cifra városnak
Vagyok a kóbor lelke,
Ne gyalázz meg hát, falu.

Ó, kapj fel innen, Város,
Ragadj el innen, Város:
Kik messze kiröpültek,
Sohse térjenek haza.

Malý zvon je ten dávny,
čo zabúraca v tichosť,
všednosť, tá tiež je dávna,
jar rozkvitáva nad ňou.

Všetko je dávne, všetko,
no kde ja žijem, chodím?
Tak ďaleko som nebol,
nebol som nikdy, nikdy.

Umriem z toho, ak rieknu,
že som tu vzlietol na púť,
odtajím, zapriem bozk ten,
čo na cestu ma vyslal.

Bláznivej trmy-vrmy,
cifrovaného mesta
ja tuláckou som dušou,
dedina, neponíž ma.

Óh, urvi si ma, Mesto,
odtiaľto ber ma, Mesto:
tí, ďaleko čo vzlietli,
nech nevrátia sa domov.