Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdtem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégis csak száll új szárnyakon a dal,
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

I am the son of King Gog of Magog,
I'm banging doors and walls to no avail -
yet I must ask this question as prologue:
may I weep in the grim Carpathian vale?

I came along Verecke's famous path,
old Magyar tunes still tear into my chest -
will it arouse your Lordships' righteous wrath
as I burst in with new songs from the West?'

Pour in my ears your molten liquid lead,
let me become the new Vazul of songs -
let me not hear the new songs you have bred:
Come, tread me down in furious, evil throngs!

But to the end, tortured, expecting nothing,
the song keeps soaring on its new-found wings:
even if cursed by a hundred Founding Fathers -
triumphant, new, Magyar, and true it rings.