Ady Endre: Hiába kísértsz hófehéren

Én beszennyezlek. Én beszennyezlek

A leghavasabb, legszebb éjen:

Hiába kisértsz hófehéren.

Színem elé parancsolom majd

Fehér köntösös szűzi árnyad,

Saját lelkemből fölcibállak.

Hiába libeg félve, fázva:

Telefröccsentem tintalével,

Vérrel, gennyel, könnyel, epével.

Hiába reszket, hiába reszket:

Befoltozom gyanuval, váddal,

Bepaskolom mérges csalánnal.

S míg libeg búsan, szerelemben,

Én kikacagom kósza árnyad,

Felé fúvok: menj, elbocsátlak.

I shall tarnish you. I shall tarnish you.

On the loveliest, snow-covered night,

in vain you tempt me, all dressed in white.

I shall summon to stand before me

Your chaste, untarnished white shadow,

And lift you from my soul in limbo.

In vain it flickers, fearing, freezing

I shall ink-spray it when it appears,

With my blood, my gall, my pus and tears.

In vain it trembles, in vain it trembles.

I shall patch it with mistrust and doubt

And with toxic nettle wash it out.

And as it floats sadly, impassioned,

I now deride your dirty shadow,

I dismiss you: you may as well go.