Ady Endre: Itthon az urfi

Óh, csak itthon urfi, az urfi:

Törött, paraszti pajtásokkal

Busan-vidáman foly a beszéd:

Jó a feleség s nincs feleség.

Jön szurtos hadja a kicsiknek

S régi apjukat nézem bennük:

Roncs már is mind s vénségre szakadt.

Szólok csöndben: el ne hagyd magad.

Iszonya az öregedésnek,

Feleségtelen csintalanság,

Áve, akitől csoda ered.

Gyerek, aki gyerekért gyerek.

Hisz harminc éve így csatangol

Szegény fejem s bölcsen csinálja:

Tul az igás és malmos körön

Néha mégis elfog az öröm.

Néha mégis urfi az urfi,

Öreg cimborákat sajnálhat

S tán sokat sir, de hogyha lehet,

Gyermekül old szivet és nevet.

1914, június

Young men are only masters at home:

Among their broken and boorish mates

The chatter goes from cheerful to sad:

Wives are good, but there's none to be had.

The grubby horde of little ones comes

In them I see their fathers of old:

They are all ruins, they're ageing so.

Quiet aside: don't let yourself go.

A dire aspect of getting old

Is frolicking 'round without a wife,

Hail to one who with wonders beguiled.

Child's the one who for children's a child.

My poor head for thirty years has been

Sapiently just roaming around:

Well past the circles of yoke and mill,

Yet joy at times is seizing me still.

Sometimes young masters are masters still,

They may pity the mates who grow old

And weep perhaps, but if it can be,

They're laughing child-like, setting hearts free.