Ady Endre: Judás és Jézus

Dühödt, lázongó szívverésem
Golgotai bazaltra vésem.
Krisztus, poétám, szent Alak,
Eladtalak.

Enyém volt minden álmodásod,
Én voltam a lelked, a másod,
Megkoszorúztam a fejed.
Szerettelek.

S eladtalak, én fejedelmem,
Mert az Élet az én szerelmem,
Mert én is álmodok nagyot:
Költő vagyok.

Nem hallgatom zsoltáros ajkad,
Nem kell szép, égi birodalmad.
Selymet, pénzt akar egy leány,
Vár, vár reám.

Galád vagyok? Galád az Élet,
Bűve miért nincs az Igének?
Vággyal, kínnal miért gyötör
Pénzes gyönyör?

Irott kövem dobom a mélybe,
Megreng a Föld sok ezer évre
S késői bűnös, bús szemek
Megértenek.[1]

Mein wilder Rebellen-Herzschlag wallt
Eingeritzt in Golgotas Basalt.
Christus, Poet mein, Heiliger,
Verrat ist schwer.
 

Träume von dir erlebt’ ich geballt,
Ich glich deiner Seele und Gestalt,
Des Kopfes Kranz, er stammt von mir:
Liebe zu dir.
 

Ja, verkauft habe ich dich, mein Fürst,
Weil LEBEN es ist, nach dem ich dürst’,
Auch ich träume größer, lichter:
Ich bin Dichter.
 

Ich hör nicht der Lippen Psalme zischen,
Ich will nichts vom Reich, dem himmlischen.
Geld und Seide will ein Weib,
Es drängt der Leib.
 

Ich, ein Schurke? Mies ist das LEBEN.
Hätt doch die SCHRIFT mehr hergegeben!
Warum dieser ständige Durst
Nach feiler Lust?
 

Mein Stein fällt beschrieben zur Tiefe,
Tausende Jahre bebt die Erde,
Augen, traurig, schuldig wie ich,
Sie versteh’n mich.