Ady Endre: Judás és Jézus

Dühödt, lázongó szívverésem
Golgotai bazaltra vésem.
Krisztus, poétám, szent Alak,
Eladtalak.

Enyém volt minden álmodásod,
Én voltam a lelked, a másod,
Megkoszorúztam a fejed.
Szerettelek.

S eladtalak, én fejedelmem,
Mert az Élet az én szerelmem,
Mert én is álmodok nagyot:
Költő vagyok.

Nem hallgatom zsoltáros ajkad,
Nem kell szép, égi birodalmad.
Selymet, pénzt akar egy leány,
Vár, vár reám.

Galád vagyok? Galád az Élet,
Bűve miért nincs az Igének?
Vággyal, kínnal miért gyötör
Pénzes gyönyör?

Irott kövem dobom a mélybe,
Megreng a Föld sok ezer évre
S késői bűnös, bús szemek
Megértenek.[1]

Pulsul meu rebel, violent,
La Golgota în bazalt scobesc.
Cristos, poetul, Sfântul,
Te-am vândut.

Ți-am purtat visurile,
Ți-am fost suflet, sosie,
Te-am încoronat subit.
Te-am iubit.

Te-am vândut prințul meu,
Viața e amorul meu,
Și eu visez în secret:
Sunt poet.

Nici psalmul tău nu ascult,
Nici raiul nu vreau.
Mătase, bani vrea o fată,
M-așteaptă.

Josnic sunt? Josnică e Viața,
Din scriptură unde e vraja?
De ce ne chinuim de pofte,
Bani, pacoste? 

Scrisul meu înghite abisul,
Zguduind Terra un mileniu,
Păcătoșii, cu tristețe,
Vor înțelege.