Ady Endre: Karácsony (Harang csendül)

I.           

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének,

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

 

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumba

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

 

A templomba

Hosszú sorba

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének.

 

Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves, kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

 

II.           

Bántja lelkem a nagy város

Durva zaja,

De jó volna ünnepelni

Odahaza.

De jó volna tiszta szívből

- Úgy mint régen -

Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.

 

De jó volna mindent, mindent

Elfeledni,

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

 

III.           

Ha ez a szép rege

Igaz hitté válna,

Ó, de nagy boldogság

Szállna a világra.

És a gyarló ember

Ember lenne újra,

Talizmánja lenne

A szomorú útra.

 

Golgota nem volna

Ez a földi élet,

Egy erő hatná át

A nagy mindenséget,

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni...

Karácsonyi rege

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra…

I.           

Glocken klingen,

Weihnachtslieder,

Weit weg Dankgebete rauschen,

Dort in meinem lieben Dörfchen

Zu Weihnachten

Alle Seelen in sich kehren.

 

Alle Leute

Voll mit Liebe

Hinknien und innig beten

Dort zu meinem lieben Dörfchen

Der Messiah

Bringt immer wieder nur Freude.

 

In die Kirche

Lange Reihen,

Jungs und alte Menschen gehen,

Dort in meinem lieben Dörfchen

Bedanken sich

Alle bei Gott dem Allmächtigen.

 

Als hier unten

Des Erschaffers

Gnade flüstern, fliegen würde,

Dort in meinem lieben Dörfchen

In allen Herzen

Nur reine Liebe heute herrscht.

 

II.           

Die große Stadt mit dem derben

Rüden Gammel,

Wie schön wäre es zu feiern

Daheim wieder.

Wie schön wär’ es aus dem Herzen

- So wie damals -

Innig zu beten,

Wie schön wär’ es zur Ruhe kommen.

 

Wie schön wär’ es alles, alles

Zu vergessen,

Wie schön wär’ es wieder sorglos

Kleinkind zu sein.

Mit wahrem Glauben, Kindesherzen

Mit der Welt uns

Zu versöhnen,

In Liebe glückselig zu sein.

 

III.           

Wenn das schöne Märchen

Wahrer Glaube würde,

Oh, wie große Freude

Auf uns’re Welt käme.

Und der fehlbare Mensch

Wieder Mensch würde,

Für den traurigen Weg

Ein Amulett hätte.

 

Kein Passionsweg wär’

Das irdische Leben,

Eine Kraft würde die

Große Allheit füllen,

Keine Religion,

Nur dies würd’ es geben:

Den Gott anzubeten

Und einander lieben…

Die Weihnachtslegende

Würde doch nun wahr sein,

Lauter echte Freude

Würd’ auf die Welt scheinen...