Ady Endre: Májusi zápor után

Nagymessziről ködölt a Bükk,

Gőzölt a sík, áradt az Ér

S fáradt testemben hirtelen

Ott, a záporverte mezőn

Piros dalra gyujtott a vér,

Piros dalra gyujtott a vér.

Szinte sercent, hogy nőtt a fű,

Zengett a fény, tüzelt a Nap,

Szökkent a lomb, virult a Föld,

Táncolt a Föld, táncolt az Ég

S csókolt minden az Ég alatt

S csókolt minden az Ég alatt.

Káprázó, városi szemem

Behúnyom ennyi csók előtt

Rebegőn és nyugtalanul

És halkan kérem az Urat:

»Áldd meg ezt a csókos mezőt,

Áldd meg ezt a csókos mezőt.«

Itt is, ott is asszony-csapat

Kapál, hol majd élet terem.

(Óh, mégis-mégis élni jó.)

Erősek és fiatalok

S a lábuk térdig meztelen

S a lábuk térdig meztelen.

U daljini magli se Buk,

Potok buja, polje granu,

A u mome lomnom telu,

Tu na polju natopljenom,

Krv crvenom pesmom planu,

Krv crvenom pesmom planu.

Šiknu trava iznenada,

Svetlost jeknu, sunce žeže,

Beži žbunje, Zemlja cveta,

Zemlja igra, Nebo igra,

I sve u zagrljaj steže

I sve u zagrljaj steže.

Tužne moje gradske oči

Sklapam od silnih celova,

I dršćući, u zanosu,

Tiho, tiho molim Boga:

„Blagoslovi polja ova,

Blagoslovi polja ova.”

Svud u polju rade žene,

A život će tu da stasa.

(Oh, život je ipak dobar.)

Snažne su i mladolike,

Golih nogu, tanka stasa,

Golih nogu, tanka stasa.