Ady Endre: Párizsban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Do Paříže včera Podzim vbĕh,
nehlučnĕ se mihl po Saint-Michel,
v dusném parnu pod tichými stromy
do aleje za mnou přišel.

Toulal jsem se právĕ kolem Seiny,
písnĕ v nachu hořely mi v duši,
chraptivé, ach smutné, začazené,
o tom, že smrt tĕlo tuší.

Dohonil mne a nĕco mi šeptal,
po Saint-Michel nĕco přešlo s chvĕním,
bzum bzum bzum a žertovný list stromu
přeletĕl tam se šustĕním.

Chvilka: Léto neuteklo ještĕ,
z Paříže už bĕží Podzim v smíchu.
A že byl tu, teprv jsem já zvĕdĕl
pod plačícím křovím v tichu.