Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Arany János: Privighetoarea (A fülemile Román nyelven)

Arany János portréja

A fülemile (Magyar)

Hajdanában, amikor még

Így beszélt a magyar ember:

Ha per, úgymond, hadd legyen per!

(Ami nem volt épen oly rég) -

Valahol a Tiszaháton

Élt egy gazda: Pál barátom,

S Péter, annak tőszomszédja;

Rólok szól e rövid példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban

Összeférnek a naptárban,

Könnyü nekik ott szerényen

Megárulni egy gyékényen;

Hanem a mi Péter-Pálunk

Háza körűl mást találunk:

Zenebonát, örök patvart,

Majd felfordítják az udvart;

Rossz szomszédság: török átok,

S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,

Péter attól mindjár’ tüszköl;

Ellenben a Péter tyukja

Ha kapargál

A szegény Pál

Háza falát majd kirugja;

Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,

Mely a kert alá is elhat!

Ez sem enged, az se hagyja,

S a két ház kicsínye, nagyja

Összehorgolnak keményen,

Mint kutyájok a sövényen

Innen és túl összeugat

S eszi mérgében a lyukat.

 

De, hogy a dologra térjek,

Emberemlékezet óta

Állott egy magas diófa,

Díszeűl a Pál kertjének.

A szomszédba nyult egy ága,

Melyet Péter, minthogy róla

A dió is odahulla,

Bölcsen eltűrt, le nem vága.

Történt pedig egy vasárnap,

Hogy a fentírt fülemile

Ép’ a közös galyra üle,

Azt szemelvén ki oltárnak,

Honnan Istent jókor reggel

Magasztalja szép énekkel:

Megköszönve a napot,

Melyre, im, felvirradott.

A sugárt és harmatot,

A szellőt és illatot;

A fát, melynek lombja zöld,

A fészket, hol párja költ,

Az örömet, mely teli

Szivecskéjét elteli;

Szóval, ami benne él

S mit körében lát, szemlél,

Azt a pompát, fényt és szint,

Mely dicsőség

- Semmi kétség -

Ő érte

Jött létre

Csupán ő érette, mind!

Elannyira, hogy Pál gazda,

Ki gyönyörrel ott hallgatta,

Így kiáltott örömében:

„Istenem uram,

Beh szépen

Fütyöl ez az én madaram!”

 

„Kendé bizony az árnyéka!

Mert olyat mondok, hogy még a...”

Hangzik átal a sövényen

Egy goromba szó keményen.

„Hát kié - pattogja Pál -

Mikor az én fámra száll?”

„De az én portámon zengett:

Hogy illetné a fütty kendet!”

Pál nem hagyja: őtet uccse!

Péter ordit: ő meg úgyse!

Többrül többre, szórul szóra,

Majd szitokra, majd karóra,

Majd mogorván

Átugorván

Ölre mennek, hajba kapnak;

Örömére a szent napnak

Egymást ugyan vérbe-fagyba, -

Hanem a just mégsem hagyva.

 

Pál azonban bosszut forral,

És ahogy van, véres orral

Megy panaszra, bírót búsit,

S melyet a vérszenny tanúsit

A bántalmat előadja.

Jogát, úgymond, ő nem hagyja,

Inkább fölmegy a királyig

Térden csúszva: de a füttyöt,

Mely az ős diófárul jött,

Nem engedi, nem! halálig.

Nyomatékul egy tallért dob

Az igazság mérlegébe,

Mit a biró csúsztat a jobb

Oldalon levő zsebébe.

 

Pétert sem hagyá pihenni

A nagy ártatlan igazság:

Nem rest a biróhoz menni

Hogy panaszát meghallgassák.

Így s úgy történt, - elbeszéli,

Övé a fütty, ő azt véli:

Nincs vármegye,

Ki elvegye,

Nincsen törvény, nem lehet per,

Hisz azt látja Isten, ember! -

De, hogy a beszédet össze

Annál jobb rendben illessze,

Az ütlegből sokat elvesz

És a joghoz egy tallért tesz,

Mely is a birói zsebben

Bal felől, a szív iránt,

Meghuzódik a legszebben.

 

Felderűle a kivánt

Nap, mely a vitát eldöntse,

Hogy a fülemile-pörben

Kinek szolgál a szerencse.

Ámde a birót most cserben

Hagyja minden tudománya,

És ámbátor

Két prokátor

Minden könyvét összehányja,

S minden írást széjjeltúr is:

Ilyen ügyről,

Madárfüttyről,

Mit sem tud a corpus juris;

Mignem a biró, haraggal

Ráütvén a két zsebére

S rámutatván a két félre,

Törvényt monda e szavakkal

A szegény fülemilére:

Hallja kendtek!

Se ide nem, se oda nem

Fütyöl a madárka, hanem

(Jobb felől üt) nekem fütyöl,

(Bal felől üt) s nekem fütyöl:

Elmehetnek.

 

Milyen szép dolog, hogy már ma

Nem történik ilyes lárma,

Össze a szomszéd se zördül,

A rokonság

Csupa jóság,

Magyar ember fél a pörtül...

Nincsen osztály, nincs egyesség

Hogy szépszóval meg ne essék,

A testvérek

Összeférnek,

Felebarát

Mind jó barát:

Semmiségért megpörölni,

Vagy megenni, vagy megölni

Egymást korántsem akarja.

De hol is akadna ügyvéd

Ki a fülemile füttyét

Mai napság felvállalja!?

 

1854.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet

Privighetoarea (Román)

Pe vremuri, atunci când,

Maghiarul așa zise:

Procesul, proces să fie!

(Ce n-a fost tocmai curând) -

Undeva pe la Tiszahát,

A trăit un gospodar: Pál,

Și Péter, chiar vecinul;

De ei va vorbi basmul.

Péter și Pál (știm) la vară

În calendar se împacă,

Stând cu modestie simplă

La un loc pe rogojină;

Dar la Péter-Pál al nostru

Ce găsim este macabru:

Zarvă, mereu ceartă,

Curtea o răstoarnă; 

Vecini răi: blestem turc,

Mai mult dușmani, ce sunt.

Când la Pál fumegă coșul,

Péter strănută de fumul;

Dar, când scormone găina

Lui Péter,

E limpede,

Strică la Pál fundația;

De aci vai și amar,

Se ajunge până la gard!

Nu se lasă nici unul,

De la mare pân'la micul

Furioși se ceartă,

Ca și javrele de pază

Din ambele părți urlă,

Mușcând în leaț gaură.

 

Dar, să trec concret la fapte,

Se știe, de când lumea,

Pál în ogradă avea

Un nuc, ce pereche n-are.

La vecin intra o cracă,

Pe care Péter, ce ager,

Că nuca tot la el cade,

A lăsat netăiată.

Fapt de duminică, arar,

Că privighetoarea

S-a pus pe craca aceea,

Alegând-o pentru altar,

De unde slăvind în zori

Și pe Domnul, cu triluri:

Mulțumind pentru soare,

Care, iată, apare.

Pentru lumină și brumă,

De briză și mireasmă;

Pentru copacul înflorit,

De cuib, unde a clocit,

Bucuria, ce inima

Pătrunsă o va îmbiba;

Deci, în ea ce trăind,

Ce observă în jur, privind,

Acel fast, lumină și ton,

Glorie, ce

- Firește -

Pentru ea

S-a creat,

Numai pentru ea, tot!

Într-atât, cât stăpânul Pál,

Care, vrăjit, o asculta,

Așa striga de bucurie:

„Dumnezeule,

Ce frumos

Cântă pasărea mea!”

 

„A matale e umbra, zău!

Să nu vă spun ceva rău…”

Prin nuiele s-aude

Cu tărie, vorbe brute.

„Păi, a cui - riposta Pál -

Când, pe nucul meu a stat?”

„Dar, pe la mine răsună:

Matale, cum vi să cuvină!”

Pál nu lasă: cu el așa!

Péter urlă: nici așa!

Mai mult, din vorbă-n vorbă,

Din insultă drept la botă,

Gata, mahmur

Sărind gardul,

Se luptă, chiar cu trântă;

Fără rost, într-o zi sfântă

Umplându-se și de sânge, -

Nici unul nu învinge.

 

Dar Pál vrea răzbunare,

Și cu nas în sângerare

Merge la un judecător,

Și cum sângele e martor

Se prezintă cu ofensă.

Dreptul, cică, el nu lasă,

Ar intra chiar la rege

În genunchi: dar cântecul

Nu-l lasă, venit de pe nuc,

Nu-l lasă! pân'la moarte.

Apăsat, aruncă șpagă

În balanța cu adevărul,

Ce judecătorul bagă

Dinadins în buzunarul.

 

Nici pe Péter nu-l lasă

Dreptatea inocentă:

La jude să nu meargă,

Să depună plângerea.

Cum a decurs, - povestește,

Al lui e cântul, crede:

Nu-i ducat

Ce ar lua,

Nu-i lege, nu e codul,

Doar vede cerul, omul!

Ca vorba să-și adune

Într-o ordine anume,

Cât a dat uită multe

Și la drept o șpagă pune,

Ce în buzunar la jude,

În stânga, drept sub inimă,

Frumușel se va ascunde.

 

Venind ziua dorită,

Ca să avem verdict deja,

În procesul filomela

Norocosul să apară.

Dar, și pe jude îl lasă

Acum, științele sale,

Deși doi

Procurori

Căutând în paragrafe,

Citind în multe scrisuri:

De cazuri

Cu triluri,

Nu scrie în corpus juris;

Cu supărare, judele

Lovește pe buzunare

Și arătând, prin urmare,

Dând verdictul, spre părțile,

Despre privighetoare:

Auziți!

Nici aci, nici colo

Nu a cântat pasărea

(Lovind dreptul) cântă mie,

(Lovind stângul) cânta mie:

Puteți pleca.

 

Ce frumos, că azi deja

Nu se-ntâmplă așa ceva,

Vecinul nu ne ceartă,

Despre rude,

Doar bune,

Omul fuge de instanță…

Nu e grup, învoială

Ce s-ar sfârși cu ceartă,

Frate, soră

Se împacă

Seamănul

Prietenul:

Să-l dai în judecată,

De furie să moară,

Niciunul nu ar vrea.

Dar unde găsim juristul,

Care un proces cu trilul

De filomelă, ar accepta!?

 

 

 

 

 

 

 

 



FeltöltőCsata Ernő
Az idézet forrásasaját

minimap