Arany János: Privighetoarea (A fülemile Román nyelven)
A fülemile (Magyar)Hajdanában, amikor még Így beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond, hadd legyen per! (Ami nem volt épen oly rég) - Valahol a Tiszaháton Élt egy gazda: Pál barátom, S Péter, annak tőszomszédja; Rólok szól e rövid példa. Péter és Pál (tudjuk) nyárban Összeférnek a naptárban, Könnyü nekik ott szerényen Megárulni egy gyékényen; Hanem a mi Péter-Pálunk Háza körűl mást találunk: Zenebonát, örök patvart, Majd felfordítják az udvart; Rossz szomszédság: török átok, S ők nem igen jó barátok. Ha a Pál kéménye füstöl, Péter attól mindjár’ tüszköl; Ellenben a Péter tyukja Ha kapargál A szegény Pál Háza falát majd kirugja; Ebből aztán lesz hadd-el-hadd, Mely a kert alá is elhat! Ez sem enged, az se hagyja, S a két ház kicsínye, nagyja Összehorgolnak keményen, Mint kutyájok a sövényen Innen és túl összeugat S eszi mérgében a lyukat.
De, hogy a dologra térjek, Emberemlékezet óta Állott egy magas diófa, Díszeűl a Pál kertjének. A szomszédba nyult egy ága, Melyet Péter, minthogy róla A dió is odahulla, Bölcsen eltűrt, le nem vága. Történt pedig egy vasárnap, Hogy a fentírt fülemile Ép’ a közös galyra üle, Azt szemelvén ki oltárnak, Honnan Istent jókor reggel Magasztalja szép énekkel: Megköszönve a napot, Melyre, im, felvirradott. A sugárt és harmatot, A szellőt és illatot; A fát, melynek lombja zöld, A fészket, hol párja költ, Az örömet, mely teli Szivecskéjét elteli; Szóval, ami benne él S mit körében lát, szemlél, Azt a pompát, fényt és szint, Mely dicsőség - Semmi kétség - Ő érte Jött létre Csupán ő érette, mind! Elannyira, hogy Pál gazda, Ki gyönyörrel ott hallgatta, Így kiáltott örömében: „Istenem uram, Beh szépen Fütyöl ez az én madaram!”
„Kendé bizony az árnyéka! Mert olyat mondok, hogy még a...” Hangzik átal a sövényen Egy goromba szó keményen. „Hát kié - pattogja Pál - Mikor az én fámra száll?” „De az én portámon zengett: Hogy illetné a fütty kendet!” Pál nem hagyja: őtet uccse! Péter ordit: ő meg úgyse! Többrül többre, szórul szóra, Majd szitokra, majd karóra, Majd mogorván Átugorván Ölre mennek, hajba kapnak; Örömére a szent napnak Egymást ugyan vérbe-fagyba, - Hanem a just mégsem hagyva.
Pál azonban bosszut forral, És ahogy van, véres orral Megy panaszra, bírót búsit, S melyet a vérszenny tanúsit A bántalmat előadja. Jogát, úgymond, ő nem hagyja, Inkább fölmegy a királyig Térden csúszva: de a füttyöt, Mely az ős diófárul jött, Nem engedi, nem! halálig. Nyomatékul egy tallért dob Az igazság mérlegébe, Mit a biró csúsztat a jobb Oldalon levő zsebébe.
Pétert sem hagyá pihenni A nagy ártatlan igazság: Nem rest a biróhoz menni Hogy panaszát meghallgassák. Így s úgy történt, - elbeszéli, Övé a fütty, ő azt véli: Nincs vármegye, Ki elvegye, Nincsen törvény, nem lehet per, Hisz azt látja Isten, ember! - De, hogy a beszédet össze Annál jobb rendben illessze, Az ütlegből sokat elvesz És a joghoz egy tallért tesz, Mely is a birói zsebben Bal felől, a szív iránt, Meghuzódik a legszebben.
Felderűle a kivánt Nap, mely a vitát eldöntse, Hogy a fülemile-pörben Kinek szolgál a szerencse. Ámde a birót most cserben Hagyja minden tudománya, És ámbátor Két prokátor Minden könyvét összehányja, S minden írást széjjeltúr is: Ilyen ügyről, Madárfüttyről, Mit sem tud a corpus juris; Mignem a biró, haraggal Ráütvén a két zsebére S rámutatván a két félre, Törvényt monda e szavakkal A szegény fülemilére: Hallja kendtek! Se ide nem, se oda nem Fütyöl a madárka, hanem (Jobb felől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl: Elmehetnek.
Milyen szép dolog, hogy már ma Nem történik ilyes lárma, Össze a szomszéd se zördül, A rokonság Csupa jóság, Magyar ember fél a pörtül... Nincsen osztály, nincs egyesség Hogy szépszóval meg ne essék, A testvérek Összeférnek, Felebarát Mind jó barát: Semmiségért megpörölni, Vagy megenni, vagy megölni Egymást korántsem akarja. De hol is akadna ügyvéd Ki a fülemile füttyét Mai napság felvállalja!?
1854.
|
Privighetoarea (Román)Pe vremuri, atunci când, Maghiarul așa zise: Procesul, proces să fie! (Ce n-a fost tocmai curând) - Undeva pe la Tiszahát, A trăit un gospodar: Pál, Și Péter, chiar vecinul; De ei va vorbi basmul. Péter și Pál (știm) la vară În calendar se împacă, Stând cu modestie simplă La un loc pe rogojină; Dar la Péter-Pál al nostru Ce găsim este macabru: Zarvă, mereu ceartă, Curtea o răstoarnă; Vecini răi: blestem turc, Mai mult dușmani, ce sunt. Când la Pál fumegă coșul, Péter strănută de fumul; Dar, când scormone găina E limpede, Strică la Pál fundația; De aci vai și amar, Se ajunge până la gard! Nu se lasă nici unul, De la mare pân'la micul Furioși se ceartă, Ca și javrele de pază Din ambele părți urlă, Mușcând în leaț gaură.
Dar, să trec concret la fapte, Se știe, de când lumea, Pál în ogradă avea Un nuc, ce pereche n-are. La vecin intra o cracă, Pe care Péter, ce ager, Că nuca tot la el cade, A lăsat netăiată. Fapt de duminică, arar, Că privighetoarea S-a pus pe craca aceea, Alegând-o pentru altar, De unde slăvind în zori Și pe Domnul, cu triluri: Mulțumind pentru soare, Care, iată, apare. Pentru lumină și brumă, De briză și mireasmă; Pentru copacul înflorit, De cuib, unde a clocit, Bucuria, ce inima Pătrunsă o va îmbiba; Deci, în ea ce trăind, Ce observă în jur, privind, Acel fast, lumină și ton, Glorie, ce - Firește - Pentru ea S-a creat, Numai pentru ea, tot! Într-atât, cât stăpânul Pál, Care, vrăjit, o asculta, Așa striga de bucurie: „Dumnezeule, Ce frumos Cântă pasărea mea!”
„A matale e umbra, zău! Să nu vă spun ceva rău…” Prin nuiele s-aude Cu tărie, vorbe brute. „Păi, a cui - riposta Pál - Când, pe nucul meu a stat?” „Dar, pe la mine răsună: Matale, cum vi să cuvină!” Pál nu lasă: cu el așa! Péter urlă: nici așa! Mai mult, din vorbă-n vorbă, Din insultă drept la botă, Gata, mahmur Sărind gardul, Se luptă, chiar cu trântă; Fără rost, într-o zi sfântă Umplându-se și de sânge, - Nici unul nu învinge.
Dar Pál vrea răzbunare, Și cu nas în sângerare Merge la un judecător, Și cum sângele e martor Se prezintă cu ofensă. Dreptul, cică, el nu lasă, Ar intra chiar la rege În genunchi: dar cântecul Nu-l lasă, venit de pe nuc, Nu-l lasă! pân'la moarte. Apăsat, aruncă șpagă În balanța cu adevărul, Ce judecătorul bagă Dinadins în buzunarul.
Nici pe Péter nu-l lasă Dreptatea inocentă: La jude să nu meargă, Să depună plângerea. Cum a decurs, - povestește, Al lui e cântul, crede: Nu-i ducat Ce ar lua, Nu-i lege, nu e codul, Doar vede cerul, omul! Ca vorba să-și adune Într-o ordine anume, Cât a dat uită multe Și la drept o șpagă pune, Ce în buzunar la jude, În stânga, drept sub inimă, Frumușel se va ascunde.
Venind ziua dorită, Ca să avem verdict deja, În procesul filomela Norocosul să apară. Dar, și pe jude îl lasă Acum, științele sale, Deși doi Procurori Căutând în paragrafe, Citind în multe scrisuri: De cazuri Cu triluri, Nu scrie în corpus juris; Cu supărare, judele Lovește pe buzunare Și arătând, prin urmare, Dând verdictul, spre părțile, Despre privighetoare: Auziți! Nici aci, nici colo Nu a cântat pasărea (Lovind dreptul) cântă mie, (Lovind stângul) cânta mie: Puteți pleca.
Ce frumos, că azi deja Nu se-ntâmplă așa ceva, Vecinul nu ne ceartă, Despre rude, Doar bune, Omul fuge de instanță… Nu e grup, învoială Ce s-ar sfârși cu ceartă, Frate, soră Se împacă Seamănul Prietenul: Să-l dai în judecată, De furie să moară, Niciunul nu ar vrea. Dar unde găsim juristul, Care un proces cu trilul De filomelă, ar accepta!?
|