Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Békássy Helén: Schicksal (Végzet Német nyelven)

Végzet (Magyar)


Hegyek között, fenyves tövében

Rejtőzik csöndesen, szerényen

Kis házunk lombtakart fala, —

Fölötte ott suhog a béke

     Halk angyala. .


Soká bolyongva, számkivetve,

Lelék reá e kis szigetre

Hol — sok viharzó görgeteg,

Sok gyász után — most hű karodban

     Pihenhetek.


Tán igy, e kicsi zúgtál rejtve,

A világtól is elfelejtve

A balsors nem talál reánk —

Sújtó kezével el nem éri

     Kicsi tanyánk'!


De ah, mi bánt? — Szivem megrezdül —

A fenyves fátyolán keresztül

Valami rémes látomány,

Rút szárnyalak vadul mereszti

     Szemét reám.


S ijesztőn csattogtatva szárnyát,

Körém veti sötétlő árnyát,

Amint lassan felém evez —

S ah, nincs előle, nincs menekvés —

     A végzet ez!


A végzet, mely bölcsőmnél állott,

Kimondva rám a súlyos átkot:

— Részed legyen a szenvedés,

Üdvöd csak álom, s ezt kövesse

     Zord ébredés!

 
Ám jöjj hát sors, hadd látom arczod,

Én fölveszem veled a harczot,

Gyáván nem hajtok én fejet,

Inkább élet-halál tusára

     Szállok veled.


Nem fogsz velem elbánni könnyen,

Bár sajtolod keserves könnyem,

Bár vérig sújtasz, tépsz, gyötörsz —

Százszor sebezve — büszkén állok

     Mig összetörsz!

 
Tudom, hogy végre széttiporva,

Megsemmisülten hullok porba,

Tudom, hogy vaskezed legyőz; •—

Elvérzem — jó, — de küzdve bukjam,

     Miként a hős!

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaA Hét
Megjelenés ideje

Schicksal (Német)

In den Bergen des Pinienwaldes

es versteckt sich am Rand des Dorfes,

die belaubte Wand des Häuschens, –

und darüber rauschen leise die

Engel d’ Friedens.

 

Zu lang hab ich geschlendert, verbannt,

hab diese kleine Insel erkannt,

wo – nach stürmischen Unruhen,

nach langer Trauer endlich kann mich

hier ausruhen.

 

Ob hier im Tal mich verstecken kann,

nach dem ich so lang vergessen war,

ob das Schicksal in Ruhe lässt –

mit strafender Hand nicht hineingreift

in unser Nest!

 

Doch was stört mich? – In mein Herz kracht es –

durch den Schleier des Pinienwaldes

dort etwas Schreckliches sehe ich

ein hässliche Flügeltier warf wilden

Augen auf mich.

 

Und knatternd mit den Flügeln schlagen,

rundum mich wirft es dunkle Schatten,

‘d als er langsam auf mich banal –

ach, hier ist kein Entkommen, dass –

ist mein Schicksal!

 

Das Schicksal, der an mein’r Wiege stand

und das schweren Fluch an mir aussprach:

Du sollst im Leben nur Leiden,

deine Erlösung ist ein Traum, ‘d folgt

rau’s Erwachen!

 

Komm, Schicksal, lass dein Gesicht sehen,

ich werde dich ständig bekämpfen,

ich neige nicht feige den Kopf,

eher ein Kampf mutig mit dir, für

Leben und Tod.

 

Du wirst mich nicht so leicht besiegen,

obwohl jetzt meine Träne fliessen,

obwohl du schlägst, reisst ‘d quälst äusserst

hundertmal verletzt – steh auf, bis du

mich zerschmetterst!

 

Ich weiss es am Ende zerbrochen,

zerstört und an den Boden krochend,

ich weiss, am Schluss zahlt man das Weggeld;

ich blute – gut – aber ich kämpfe

wie ein Held.

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap