B. Tomos Hajnal: Parasztok

Naphosszat, élethosszat 
morzsolva a földet, 
megmunkál bennünket, 
megtermeljük a bűnbocsánatot 
azoknak is, akik nem értik 
a hagyma-szalonna-kenyér-életet. 
A munka megnyugtat 
és kiszolgáltat a múltnak. 
Az átok úgy szép, 
ahogyan kaptuk, 
és már tudjuk: 
a nincstelenség öröklődik. 
Homlokról bakancsra 
gördül az ősi harmat –
önmagunkat ítéltük 
erre a vérben forró 
átadandó poros kínra, 
mely földet, testet 
át- és átjár örök körforgásban. 
Ne higgyétek, 
nem sirattuk el soha 
a megrendezett boldogságot; 
nem cseréltünk világnézetet 
a műveltebb többséggel, 
s nem visszük magunkkal 
a soha meg nem élt álmokat. 
Pacsirta magas ég alatt 
vérünk az örökkévalóságban, 
menendő lábunk a barázda szélen, 
sír szélén, 
egyikünk-másikunk beleszédül, 
de meg nem szűnik a sorsunk.