Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Babits Mihály: Supplica a San Biagio (Balázsolás Olasz nyelven)

Babits Mihály portréja

Balázsolás (Magyar)

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!

    Gyermekkoromban két fehér

gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon

    s úgy néztem a gyertyák közül,

mint két ág közt kinéző ijedt őzike.

    Tél közepén, Balázs-napon

szemem pislogva csüggött az öreg papon,

    aki hozzád imádkozott

fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az

    oltár előtt, kegyes szokás

szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,

    s ő se jól értett. De azért

te meghallgattad és megóvtad gyermeki

    életem a fojtogató

torokgyíktól s a veszedelmes mandulák

    lobjaitól, hogy fölnövén

félszáz évet megérjek, háladatlanul,

    nem is gondolva tereád.

Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,

    segíts, Sebasta püspöke!

Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,

    hátra se nézünk, elfutunk

a zajló úton, eleresztve kezetek,

    magasabb szellemek – de ti

csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.

    Nem sért ha semmibe veszünk

s aztán a bajban újra visszaszaladunk

    hozzátok, mint hozzád ma én

reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!

    ki mint a szepegő kamasz,

térdeplek itt együgyű oltárod kövén –

    mosolyogj rajtam, csak segíts!

Mert orv betegség öldös íme engemet

    és fojtogatja torkomat,

gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm

    zihál, s mint aki hegyre hág,

mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,

    kifulva, akként élek én

örökös lihegésben. S már az orvosok

    kése fenyeget, rossz nyakam

fölvágni, melyet hajdan oly megadón

    hajtottam gyertyáid közé,

mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!

    Hisz a te szent gégédet is

kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány

    kivégzett: tudhatod, mi az!

Te ismered a penge élét, vér izét,

    a megfeszített perceket,

a szakadt légcső görcseit, s a fulladás

    csatáját és rémületét.

Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,

    okos felnőtt! Te jól tudod,

mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall

    még az Isten jósága sem,

s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is

    olyan nagy dolog a halál.



KiadóOsiris Kiadó, Budapest
Az idézet forrásaBabits Mihály összegyűjtött versei

Supplica a San Biagio (Olasz)

San Biagio, ti supplico, aiutami!

       Durante la mia infanzia posavano due

candele bianche incrociate sul mio fragile collo,

       ed io guardavo tra le candele, come

un capriolo che guarda tra due rami spaventato.

       Nel cuore dell’inverno,

il giorno di San Biagio i miei occhi erano rivolti

       al vecchio prelato, che chino su di me

t’invocava, ed io in ginocchio, secondo una pia

       consuetudine biascicavo come

fanno gli alunni, ma che ne io ne lui avevamo

        capito bene. Ma nonostante

ciò tu m’avevi ascoltato e protetto la mia

        vita da bambino dalla difterite,

dall’infiammazione delle tonsille, hai fatto

        in modo, che possa crescere, diventar

adulto e viver ancora mezzo secolo,

        non pensandoti, io ingrato.

Oh, vescovo di Sebaste, perdona la mia nefanda    

       negligenza, proteggimi anch’oggi. Aiutami!

Vedi, così viviamo noi bambini sciocchi,  

       non guardiamo indietro, corriamo  

via sulla strada designata, mollando le vostre

       mani, - spiriti elevati – ma voi

sorridete soltanto, come fanno gli adulti saggi.

       La nostra indifferenza non vi

ferisce, ma quando siam nei guai corriamo

       di nuovo da voi, come io oggi da te

col cuore tremante...Deridimi pure, Biagio!

       io, come un piagnucolante adolescente  

sto inginocchiato sulla pietra del tuo altare

       disadorno -  deridimi pure, ma aiutami!

Perché una malattia subdola mi sta uccidendo,

       mi sta strozzando la gola,

mi stringe la laringe, l’aria è sempre meno,

       mi rantolano i polmoni, come

chi scala la montagna o trafelato trascina

       un peso, così vivo io in un

ansimare eterno. Ormai i bisturi dei medici

       mi stanno minacciando, per

aprire la mia miserabile gola, che un tempo

       così acquiescente piegavo tra le tue

candele, forse già prevedendo… Aiutami, Biagio!

       Anche la tua gola santa tagliavano

i coltelli, quando il pagano t’aveva giustiziato:

       lo sai bene cosa vuol dire!

Tu conosci la lama del coltello, il sapore

       del sangue, i minuti tesi,

le contrazioni della trachea strappata, la lotta

       e il terrore del soffocamento.

Aiutami! Tu sai già tutto, ci sei già passato,

       sei un adulto saggio! Lo sai bene quanto

tormento sopporta l’uomo, quanto neppure la

       bontà di Dio ritiene eccessivo,

e cosa vale la vita…forse anche il fatto, che

       la morte non è poi una gran cosa.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap